Nem véletlenül van GKI igazolványra szüksége minden 3,5 tonnánál nehezebb járművet vezető sofőrnek, az ide vonatkozó jogszabályokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (korábbi nevén Nemzeti Közlekedési Hatóság) állapította meg, illetőleg tette kötelezővé a C, C1, C+E, C1+E, D, D1, D+E valamint D1+E jogosítványokkal rendelkezőknek, a GKI igazolvány meglétét.

GKI igazolvány

GKI igazolvány

Alap és tovább

Az igazolvány megszerzéséhez egy alapképzés elvégzésére van szükség, aminek a hátterében a közúti közlekedés biztonságának a javítása, valamint az autóbuszvezetők gazdaságos és környezetkímélő vezetési szemléletének a kialakítása áll. Persze itt még nincs vége a történetnek mivel a GKI igazolvány érvényessége öt év, amit követően továbbképzéseken kell részt venni. Ez ne ijesszen el senkit, hiszen minden szakma megfelelő gyakorlásához elengedhetetlen az időnkénti “tovább” tanulás, olyan munka esetében pedig, ami a közutakon történik ez teljes joggal el is várható. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az alap-, illetve továbbképzési képesítés megszerzéséhez tanfolyam elvégzése kötelező, és vizsgát kell tenni. Érdemes bejárni az órákra, így természetesen a sikeres vizsga esélye is jóval nagyobb, amit követően kaphatjuk meg a GKI igazolványt.

Elmélet és gyakorlat

Autóbusz vezetők esetében például az elsődleges cél, hogy elsajátítsák a személyszállítással kapcsolatos feladatok alapvető elméleti, vezetéstechnikai és gyakorlati ismereteit. Ennek jegyében az elméleti vizsgák – és nyilván az oktatás – között olyan tantárgyak szerepelnek, mint az egészségügy, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika, a különböző előírások alkalmazása vagy a biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés. Ha mindezekből sikeres vizsgát tettünk és a gyakorlaton is megfeleltünk, vagyunk érdemesek, és kapjuk meg a GKI igazolványt.

Jelentkezzen Ön is és szerezze meg ezt a nélkülözhetetlen képesítést munkájához!

 

Hasonló cikkek

A gépkocsivezetők pihenőidejének EU-s szabályzása... Az 561/2006 EU rendelet értelmében 2007. április 11-étől jelentős változások történtek a közúti személy- és áruszállításban. A sofőröknek nemcsak GKI ...
Gyakori kérdések a GKI kártyával kapcsolatban Bár 2013. szeptember 10., illetve 2014. szeptember 10. óta kizárólag az új GKI kártya birtokában lehet hivatásosan buszt, illetve 3,5 tonnánál nehezeb...
A nemzetközi gépkocsivezető Számtalan filmben láthattuk őket, és sokan némi romantikával is tekintenek azokra a gépkocsivezetőkre, akik az országunk határain kívül róják a végtel...
A digitális tachográf kezelésére felkészítő tanfol... A digitális tachográf alkalmazása 2006 óta kötelező (az 1985. december 20-i 3821/85/EGK Tanácsi Rendelet és az azt módosító 1998. szeptember 24-i 2135...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Google+-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!