Az, aki hivatásos sofőr akar lenni, és tehergépkocsit szeretne vezetni, annak mindenekelőtt egy GKI tanfolyamon kell részt vennie, hogy megszerezhesse a GKI kártyáját. A GKI tanfolyam ideje mindössze egy hét, ahol elméleti és gyakorlati oktatásban is részesülnek a leendő hivatásos sofőrök, majd ezt követően vizsgát kell tenni a tanultakból.

A GKI tanfolyamon és utána

A GKI tanfolyamon és utána

Aki munkahelyet szeretne váltani, vagy csak szeret a volán mögött ülni és vezetni, és úgy dönt, hogy ezzel akarja keresni továbbiakban a kenyerét, annak mindenképpen jó hír, hogy ilyen rövid idő alatt elvégezhető a GKI tanfolyam. Először az alapképzésen kell részt venni, majd öt évente ismeretfelújító GKI tanfolyamokon, mivel a GKI kártya öt évig érvényes, ezt követően pedig meg kell újítani, ha a szakmában akarunk maradni. A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés mellett, a különböző előírások alkalmazását, a járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői ismereteket és még sok egyebet is meg kell tanulni a GKI tanfolyamon, a vizsga pedig elméleti és gyakorlati részből is áll, az utóbbi természetesen mindenekelőtt a vezetésre vonatkozik.

Azonban nem csak vezetni kell tudni…

Ugyanakkor egy teherautó sofőrnek nem csak a gépjármű vezetés a napi munkája, illetőleg nem csak megfelelő vezetői ismeretekkel kell rendelkeznie. A GKI tanfolyamon nem tanítják, de aki külföldre is fuvarozik, annak például rendelkeznie kell minimális idegen nyelv-ismerettel is, hogy hatékonyan tudja végezni  a munkáját. Mindenkire érvényes, hogy a rakomány károsodásmentesen érkezzen meg a célba, ezért irányítani kell a be- és kirakodási folyamatot, aztán ott van az adminisztráció, amit szintén ismernie kell minden sofőrnek, akárcsak a díjszámfejtést, a pénzkezelést és elszámolást. Még nem említettük, de a GKI tanfolyam része a gépjárművek műszaki állapotának ellenőrzése, illetőleg a kisebb működési zavarok elhárítása, melyet szintén tudnia kell a sofőrnek. Elsőre ez talán soknak tűnhet, de természetesen azért a vezetés játszik főszerepet ebben a munkában. Minimális pszichés terhelhetőséggel is rendelkezni kell, ami mindenekelőtt a monotónia tűrésben merül ki. Aki azt szereti, ha folyamatosan sokan vannak körülötte, annak nem ezt a munkát találták ki.

Elhelyezkedés a GKI tanfolyam után

A GKI tanfolyamot és a sikeres vizsgát követően nem lesz nehéz az elhelyezkedés. Elegendő csak megnyitni az interneten egy álláskereső portált és látni fogjuk, hogy bőségesen van kínálat, sőt a logisztika egyik legnagyobb kihívása jelenleg, hogy a szállítmányozást folyamatosan biztosítani tudja. Ez ma már nem csak a fővárosra igaz, hanem az ország legtöbb régiójára szintén érvényes. Valószínűleg a legtöbben tisztában vannak vele, de azért leírjuk, hogy az itthon elvégzett GKI tanfolyam után, akár külföldön is lehet munkát vállalni, Európában pedig szintén égető probléma a sofőrök hiánya. Mindenesetre, maradjunk itthon, vagy mennyünk külföldre, a munkahelyszerzéssel nem lesz probléma és akár egy egész életpályát is befuthatunk a volán mögött.

Hasonló cikkek

Biztonságos vezetés télen is A téli időszak – a havas utak, a jég, a lefagyott aszfalt – nagy kihívások elé állítja a sofőröket. Egy személygépkocsit sem egyszerű ilyenkor vezetni...
A biztonság jegyében Vannak szakmák, melyek megszerzése mindig jó befektetés, ilyen a tehergépkocsi és az autóbuszvezető hivatás is, főleg most, amikor mindként szegmensbe...
GKI vizsga – árak, szabályok, információk... GKI kártyával minden közúti fuvarozásban részt vevő személynek rendelkeznie kell a szabályok szerint. De mégis mire való ez a kártya és mi változott a...
A pihenés fontosságáról: vezetési idő 2 sofőr eset... Az Európai Unió pontosan megállapítja a vezetési és pihenőidő szabályait. Nem véletlenül azok a számok szerepelnek a meghatározásban, amelyek, így érd...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!