Tanfolyam kategóriák és típusok
A Transzport Studium Kft. különböző alap- és ismeretfelújító tanfolyamokat, illetve vizsgákat szervez a közlekedés területén dolgozó szakemberek, például szállító-, fuvarozó gépkocsivezetők számára.
A tanfolyamok célja, hogy a hatósági előírásoknak megfelelően adják át a szükséges ismereteket a hallgatók számára, illetve felkészítsék őket a vizsgára. Sikeres vizsga esetén hatósági vizsgabizonyítványt kapnak.
ADR tanfolyamok
Alap- és szakképzéseinket azon tehergépjármű-vezetőknek ajánljuk, akik veszélyes áruk tartányos vagy egyéb járművel történő közúti szállításával szeretnének foglalkozni; jelenleg is ezzel foglalkoznak, azonban szükségük van meglévő ismereteik felújítására; illetve szeretnék kiterjeszteni tevékenységüket több tartányos árucsoportra. A kurzuson elsajátíthatják a tartányos járművek kezelését, valamint a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos tevékenységek irányítását, ellenőrzését.
- ADR 1.3 fejezete szerinti oktatás
- ADR Nem-tartányos alapképzés
- ADR Nem-tartányos ismeretfelújító
- ADR Nem-tartányos szakosító
- ADR Nem-tartányos szakosító ismeretfelújító
- ADR Tartányjármű kezelése
- ADR Tartányos ismeretfelújító
- ADR Tartányos szakosító
- ADR Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó
- ADR Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó ismeretfelújító
- Mezőgazdasági vegyszerszállító
Gépkezelői tanfolyamok
Emelőgép-, földmunkagép- és targoncakezelői tanfolyamainkat azoknak ajánljuk, akik az építőiparban, raktárakban, logisztikai bázisokon szeretnének elhelyezkedni, és például kanalas markolót, targoncát, emelőgépeket akarnak kezelni. A tanfolyamra 18. életévét betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel és egészségügyi alkalmassággal rendelkezők jelentkezhetnek.
A gépkezelési jogosultság megszerzése az előírt szóbeli és gyakorlati vizsgák sikeres teljesítésével lehetséges. A gépkezelő képzést és vizsgát a 54/2021.(IX.5.) ITM rendelet szabályozza.
Képzési program megnevezése | A képzési engedély iktatószáma: |
Targoncavezető | KAV/KVI/SZF/NS/A/2518/0/2021 |
Emelőgép kezelő (kivéve targonca) | |
Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő |
Gépkocsivezetői kiegészítő képzések
Kiegészítő szaktanfolyamainkat azoknak a megfelelő járműkategóriára való jogosítvánnyal rendelkezőknek ajánljuk, akik digitális tachográffal felszerelt járműveket szeretnének vezetni, illetve szállítmányozással foglalkoznak, így szükségük van a biztonságos rakományrögzítés technikáinak ismeretére. Utóbbi azért elengedhetetlen egy fuvarozó számára, hiszen ő a felelős azért a kárért, amely a küldemény átvételétől az átadásig terjedő idő alatt annak sérüléséből keletkezik.
Gépkocsivezetői szaktanfolyamok (GKI tanfolyam)
Szaktanfolyamainkat azoknak a gépkocsivezetőknek ajánljuk, akik autóbuszos személyszállítással szeretnének foglalkozni, vagy tehergépkocsival árufuvarozást szeretnének végezni.
- GKI autóbuszvezetői alapképzés
- GKI autóbuszvezetői alapképzés különbözeti
- GKI autóbuszvezetői továbbképzés
- GKI autóbuszvezetői továbbképzés különbözeti
- GKI összevont járművezetői alapképzés
- GKI összevont járművezetői továbbképzés
- GKI tehergépkocsi vezetői alapképzés
- GKI tehergépkocsi vezetői alapképzés különbözeti
- GKI tehergépkocsi vezetői továbbképzés
- GKI tehergépkocsi vezetői továbbképzés különbözeti
GKI online tanfolyamok (e-learning)
Az online GKI tanfolyamokat azoknak a gépkocsivezetőknek ajánljuk, akik autóbuszos személyszállítással szeretnének foglalkozni, vagy tehergépkocsival árufuvarozást szeretnének végezni, de nincsen idejük/lehetőségük résztvenni a tantermi oktatáson.
- GKI autóbuszvezetői online alaptanfolyam (e-learning)
- GKI autóbuszvezetői online alaptanfolyam különbözeti (e-learning)
- GKI autóbuszvezetői online továbbképzés (e-learning)
- GKI autóbuszvezetői online továbbképzés különbözeti (e-learning)
- GKI összevont járművezetői online alaptanfolyam (e-learning)
- GKI összevont járművezetői online továbbképzés (e-learning)
- GKI tehergépkocsi vezetői online alaptanfolyam (e-learning)
- GKI tehergépkocsi vezetői online alaptanfolyam különbözeti (e-learning)
- GKI tehergépkocsi vezetői online továbbképzés (e-learning)
- GKI tehergépkocsi vezetői online továbbképzés különbözeti (e-learning)
Kategoriás képzés (jogosítvány)
A kategóriás képzés keretén belül a sikeresen vizsgázó hallgatóink gépjárművezetői engedélyt (jogosítványt) kapnak.
Személygépkocsis tanfolyamok
Az alábbi szaktanfolyamokat azoknak ajánljuk, akik személygépkocsis személyszállítással szeretnének foglalkozni, iletve taxisofőrként elhelyezkedni.
- Személygépkocsis személyszállító gépkocsivezető (alapképzés)
- Személygépkocsis személyszállító gépkocsivezető (különbözeti képzés)
- Személygépkocsis személyszállító gépkocsivezető (továbbképzés)
- Taxi gépkocsivezető (alapképzés)
- Taxi gépkocsivezető (különbözeti képzés)
- Taxi gépkocsivezető (továbbképzés)
Vállalkozói szaktanfolyamok
Vállalkozói szaktanfolyamainkat azon fuvarozással, szállítmányozással vagy személyszállítással foglalkozó munkavállalóknak ajánljuk, akik tevékenységüket a jövőben vállalkozóként szeretnék folytatni. A kurzuson elsajátíthatják a szükséges, a közlekedési területtel kapcsolatos gazdasági és jogi ismereteket. Így sikeresen működtethetik saját fuvarozó vagy szállítmányozó vállalkozásukat, és elkerülhetik, hogy összetűzésbe kerüljenek a hatóságokkal.