Havi archívum: március 2016

Amit a GKI igazolványról tudni kell

Mivel 2014. szeptember 10. óta egyetlen hivatásos sofőr sem vezethet GKI vizsga, illetve GKI igazolvány nélkül, ezért most összegyűjtöttük a témával kapcsolatosan leggyakrabban felmerülő kérdéseket. Mióta kötelező a GKI igazolvány? Azzal kapcsolatban, hogy mióta...

Tovább

Az utak testőrei

Nem volna szép dolog rangsorolni azokat a munkánkat, melyeket hivatásszerűen űznek kormánykerék mögött, de az biztos, hogy az ADR egy egészen speciális eset. Sofőrnek lenni, az országutakat járni nap, mint nap rendkívüli fegyelmet, figyelmet...

Tovább

GKI tanfolyam Budapesten

A hatályos jogszabályok értelmében már nem elég csupán “C” vagy “D” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezni – azoknak, akik autóbuszt, vagy 3,5 tonnánál nehezebb szállítójárművet szeretnének vezetni, GKI kártyával is rendelkezniük kell. Ennek megszerzéséhez GKI tanfolyam...

Tovább

Vállalkozás előtt

Számos előnye van elvégezni egy árufuvarozói vállalkozói képzést, ami pedig még vonzóvá teheti a tanfolyamra való beiratkozást, hogy elvégzésének semmiféle feltétele nincs. Még jogosítvány sem szükséges hozzá, miért is lenne, hiszen ebben a munkakörben...

Tovább

Az emelővillás targonca

A targoncáknak három alaptípusa létezik, amiknek a kezelését OKJ-s targoncavezető tanfolyamon sajátíthatja el. A három targoncatípus a vezetőüléses, a vezetőállásos, illetve a gyalogkíséretű targonca. Az emelővillás targonca a vezetőüléses targoncák csoportjába tartozik, és a...

Tovább

Útdíjak az EU-ban

Ha valaki nemzetközi fuvarozással foglalkozik, akkor fontos, hogy tisztában legyen vele, melyik országban milyen szabályok vonatkoznak az autópályák használatára. Sajnos, az útdíjak az Európai Unióban a legkevésbé sem egységesek, ezért mielőtt elindulna, alaposan tájékozódjon...

Tovább

A veszély története

Mióta minősül egy adott áru veszélyesnek? Mióta szabályozzák ezek szállítását és egyáltalán mióta van szükség ADR igazolványra, ha speciális fuvarozási feladatokat akarunk ellátni. A történet, mint általában lenni szokott régebbre nyúlik vissza, mint gondolánk....

Tovább