GKI vizsgát kell tennie mindenkinek, aki autóbuszt vagy 3,5 tonnánál nehezebb járművet akar vezetni közúton. A teljesség kedvéért GKI vizsga szükséges az alábbi jogosítványokhoz: C1, C, D1, D, C1+E, C+E, D1+E, illetve D+E.

A legfontosabbak a GKI vizsgáról

A legfontosabbak a GKI vizsgáról

Ehhez, először is el kell végezni egy alaptanfolyamot, amit követ a GKI vizsga, amennyiben ez sikeres volt, a hallgató megkapja a GKI kártyáját, ami öt évre érvényes, tehát öt éven keresztül lehet vele hivatalosan részt venni a forgalomban. Miután az öt év letelt, mindenkinek, aki tovább szeretné végezni a munkáját továbbképzésen kell részt vennie, ami szintén egy GKI vizsgával zárul, ezzel pedig megszerezzük a jogosultságot, hogy újabb öt évig vehessünk részt jogszerűen a forgalomban.

Összevont képzés

Gyakran vetődik fel kérdésként, hogy külön kell-e elvégezni az alapképzést az autóbuszvezetői és a tehergépkocsi vezetői GKI igazolványhoz. Van egy jó hírünk: Nem. Az iskolánk lehetőséget kínál az összevont járművezetői alapképzés elvégzésére is, ami után csak egy egységes GKI vizsgát kell tenni. A részletekről itt olvashat.

Miből áll a GKI vizsga?

Elméleti rész:

  • A biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés – tesztvizsga
  • Előírások alkalmazása – tesztvizsga
  • Egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika – tesztvizsga

Gyakorlati rész:

  • Járművezetés a közúti forgalomban
  • Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői ismeretek
  • Járművezetés veszélyhelyzetek létrehozására

Az alapképesítés megszerzéséhez kapcsolódó vizsgán a tanulóknak egy esettanulmány is kell készíteniük. A továbbképzési GKI vizsgán csak az elméleti tárgyakból kell vizsgázni, és nem készül esettanulmány. Jelentkezzen még ma!

Hasonló cikkek

Személyszállítás feltételei személyautóval Személygépkocsis személyszállítás, de nem Taxi. Személygépkocsis személyszállító képesítéssel ugyanis csak olyan személyautót lehet vezetni, amelybe n...
Kettő az egyben Hivatásos sofőröknek 2009 óta kötelező GKI tanfolyamon részt venni, hogy megszerezhessék a GKI igazolványukat, amivel jogosultságot szereznek a munkáj...
GKI tanfolyam online vagy tanteremben Az internet alapjaiban változtatta meg a világot, ma már szinte el sem tudjuk képzelni milyen volt az élet a világháló előtt, ennek vannak előnyei és ...
GKI tanfolyam Budapesten A hatályos jogszabályok értelmében már nem elég csupán "C" vagy "D" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezni – azoknak, akik autóbuszt, vagy 3,5 tonnánál...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!