A téli időszak – a havas utak, a jég, a lefagyott aszfalt – nagy kihívások elé állítja a sofőröket. Egy személygépkocsit sem egyszerű ilyenkor vezetni, hiszen ezek az extrém körülmények sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek a sofőrtől, ha pedig mások épségéért is felelni kell, vagy egy tehergépjármű vezetőjeként a rakomány sértetlenségét is szem előtt kell tartani, akkor még nagyobb a felelősség.

Vezetés biztonságosan télen is!

Vezetés biztonságosan télen is!

Fontos a vezetési technika

Egy hivatásos sofőr számára különösen fontos, hogy biztonságosan közlekedjen az utakon. Az ehhez szükséges ismereteket a GKI tanfolyam keretében sajátíthatják el azok, akik tehergépjármű vagy autóbusz vezetésével kívánnak foglalkozni, valamint személyszállító, vagy taxi gépkocsivezető területen szeretnének elhelyezkedni.

A GKI tanfolyam keretében a résztvevők gyakorolhatják a közúti közlekedésben előforduló helyzeteket – a vészhelyzeteket is –, ennek eredményeképpen pedig élesben sokkal jobban tudják majd kezelni azokat, így jóval biztonságosabban vesznek majd részt a forgalomban.

Szimulátorral a biztonságos vezetésért

A vészhelyzetek elhárítása, kezelése, illetve annak képessége meglehetősen fontos egy sofőr számára. A nehézség alapvetően az, hogy ezekre a helyzetekre szinte lehetetlenség felkészülni, pedig ilyen esetekben a gyors reagálás kulcsfontosságú lenne.

A GKI tanfolyam keretében iskolánk hallgatóinak lehetősége nyílik rá, hogy egyes veszélyes szituációkat – csúszós utak, ködös idő, egyéb extrém feltételek – egy szimulátor segítségével, kockázatok nélkül gyakoroljanak, hogy éles helyzetben gyorsan és helyesen tudjanak reagálni a körülményekre.

Hasonló cikkek

GKI tanfolyam Budapesten A hatályos jogszabályok értelmében már nem elég csupán "C" vagy "D" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezni – azoknak, akik autóbuszt, vagy 3,5 tonnánál...
Taxis tanfolyam mindenkinek Kinek ajánljuk a taxis tanfolyamot? Mindenkinek, aki tud vezetni, pontosabban szólva azoknak, akik rendelkeznek minimum 2 éve érvényes "B" kategóriás ...
Hogyan lehet kedvezőbb a GKI tanfolyam ára? A GKI tanfolyamok típusai A GKI – azaz gépkocsivezetői –  tanfolyamok összesen kétféle szakmára nyújtanak alap és továbbképzéseket. Ezek: autóbuszvez...
Micsoda igények Miből is áll egy taxis vizsga? Nos, a három napos alaptanfolyam után szóbeli, gyakorlati vizsgát kell tennie, valamint tesztet kell kitölteni a tanuló...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!