Európában egységes tematikájú személyfuvarozási GKI-s oktatásunk a 261/2011 (XII.07.) Korm. számú rendelet 20. §.(1) c) pontja, 21.§-a, és a 2. számú Melléklete, továbbá a 24/2005.(IV.25) GKM rendelet 33/A-D. §-ai előírásainak megfelelő szaktanfolyam. A négynapos tanfolyam elvégzése után, sikeres vizsga esetén hatósági bizonyítványt szerezhet. Abban az esetben kell megszereznie ezt a képesítést ahhoz, hogy hivatalosan is buszvezetőként tevékenykedhessen, ha C1, C1+E, C, C+E kategóriájú járművet vezet, egy EGT-állam állampolgára, illetve egy magyarországi székhelyű cég foglalkoztatja. Amennyiben korábban már dolgozott buszvezetőként, ám vezetői engedélyét 2009. szeptember 9. után szerezte meg, teljesítenie kell a szakmai alapképesítést. A GKI-s tanfolyamon oktatott tantárgyak között szerepel többek közt a biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés, az egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, illetve a járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői ismeretek.

Tehergépkocsi-vezetői képzés - GKI tanfolyamok

Tehergépkocsi-vezetői képzés – GKI tanfolyamok

A tehergépkocsi-vezetői munka 5 előnye

Ha korábban tehergépkocsi-vezetőként dolgozott, majd távol került a szakmától, de épp ismét karrierváltáson gondolkodik, érdemes lehet visszatérnie a tehergépkocsi-vezetéshez, hiszen számtalan előnyt kínál önnek. Az áruszállítás mintegy 70 százaléka közúton történik, így folyamatosan szükség van képzett és tapasztalt tehergépkocsi-vezetőkre, belföldi és nemzetközi árufuvarozókra, így akkor is találhat munkát, ha néhány évet kihagyott. A szakmához szükséges aktuális ismereteket GKI-s képzésünkön sajátíthatja el; az árufuvarozói tanfolyamot tehergépkocsi-vezetői vizsga zárja. Érdemes részt vennie az Európában egységes tematikájú GKI-oktatáson, ha ismét szeretné kihasználni a tehergépkocsi-vezetés alábbi 5 előnyét.

Széles körű munkalehetőség

Hosszú utakat is vállaló, megbízható és biztonságosan vezető tehergépkocsi-vezetőkre folyamatosan nagy a kereslet hazánkban és külföldön egyaránt, így a tehergépkocsi-vezetői oktatást elvégezve könnyen találhat munkát.

Prémium

Bizonyos szállítmányozó cégek prémiumot adnak a tehergépkocsi-vezetőknek bizonyos mennyiségű szállítmány elfuvarozása vagy adott kilométer megtétele után, illetve a biztonságos vezetésért és a balesetmentességért is járhat jutalom.

Rugalmasság

Számos szállítmányozási cég ajánl rugalmas munkaidőt; illetve a tehergépkocsi-vezető azt is eldöntheti, mekkora távolságokat vállal.

Változatosság

Egy tehergépkocsi-vezetőnek nem kell napi 8 órát egy irodában ülnie, unalmas akták között; sokkal változatosabb munkát végezhet. Bejárhatja az egész országot vagy akár az egész kontinenst.

Biztos munka

A szállítmányozási cégeknek folyamatosan szükségük van pontos és balesetmentesen vezető tehergépkocsi-vezetőkre, így ha megbízhatóan végzi munkáját, nem kell félnie az elbocsátástól. Ha pedig valamiért költözni kényszerül, biztos lehet benne, hogy az új városban vagy akár országban is rövid időn belül talál munkát tehergépkocsi-vezetőként.

Ha a fentiek ismeretében szívesen dolgozna ismét tehergépkocsi-vezetőként, jelentkezzen most GKI-tanfolyamunkra, ahol az árufuvarozási ismeretek mellett többek közt a digitális tachográf kezelését is elsajátíthatja! Ha jelenleg is ezen a területen tevékenykedik, és továbbképzésre kötelezett, szintén érdemes beiratkoznia képzésünkre.

 

Hasonló cikkek

Elveszett tachográf chipkártya pótlása Az 1985. december 20-i 3821/85/EGK Tanácsi Rendelet és az azt módosító 1998. szeptember 24-i 2135/98/EK Európai Uniós Rendelet, valamint a 35/2006. (V...
Jogszerűen a forgalomban Minden hivatásos sofőrnek kötelező a GKI tanfolyamokon való részvétel, hogy igazolványt szerezhessenek és hivatalosan végezhessék a munkájukat. Legyen...
A megfelelő árurögzítés fontossága Az áruszállítás csak akkor történhet meg biztonságosan, ha a rakomány megfelelően rögzítésre kerül. A kérdés már csak az, hogy mi is a megfelelő rögzí...
A GKI tanfolyamon és utána Az, aki hivatásos sofőr akar lenni, és tehergépkocsit szeretne vezetni, annak mindenekelőtt egy GKI tanfolyamon kell részt vennie, hogy megszerezhesse...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!