Minden hivatásos sofőrnek kötelező GKI képzésen részt vennie, hogy GKI igazolványt kapjon és így jogszerűen végezhesse a munkáját. Legyen szó autóbuszvezetőről vagy tehergépkocsi vezetőről, a GKI képzés már nem csak személyesen, de online is elvégezhető.

GKI tanfolyam és vizsga

Korlátlan lehetőségek – GKI tanfolyam és vizsga

A GKI képzéseknek létezik alapképzéses és továbbképzéses változata is, sőt már elérhető az összevont képzés is, amivel így egyszerre mind a két GKI igazolvány – autóbuszvezető, tehergépkocsi vezető – is megszerezhető.  Túl azon, hogy így a hallgató két legyet üt egy csapásra, ez a variáció költséghatékonyabb is, mintha valaki külön végezné el a két GKI képzést. Az összevont tanfolyam is elérhető már online formában, ha valaki idő híján nem tudna megjelenni a tanteremben. Továbbképzésen akkor kell részt venni, ha lejár a GKI igazolvány és szeretnék meghosszabbítani annak érvényességét. Mivel az érvényesség öt évre szól, így csak ötévente kell részt venni a GKI képzésen.

Érdemes odafigyelni

Mivel a továbbképzés ideje mindössze három nap és a vizsga is csak tesztből áll, így nem érdemes halogatni a GKI képzésen való részvételt és megkockáztatni egy esetleges büntetést vagy azt, hogy munka nélkül maradunk. A folyamatosan változó szabályozás miatt indokolt is, hogy ötévente GKI képzésre jelentkezzen a szakmában dolgozó. A különböző előírások alkalmazását időről-időre fel kell frissíteni, a biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés pedig alapfeltétel az utakon. Jó hír, hogy akárcsak a többi GKI képzés, ez utóbbi is elvégezhető online, akár a munka szüneteiben, vagy otthon a fotelben ülve. Ne feledjük, a vizsga e-learning-es és tantermi oktatás esetében is ugyanaz!

 

Hasonló cikkek

Amit a GKI igazolványról tudni kell Mivel 2014. szeptember 10. óta egyetlen hivatásos sofőr sem vezethet GKI vizsga, illetve GKI igazolvány nélkül, ezért most összegyűjtöttük a témával k...
Biztonságban az utakon Nem véletlenül van GKI igazolványra szüksége minden 3,5 tonnánál nehezebb járművet vezető sofőrnek, az ide vonatkozó jogszabályokat a Nemzeti Fejleszt...
Hogyan lehet kedvezőbb a GKI tanfolyam ára? A GKI tanfolyamok típusai A GKI – azaz gépkocsivezetői –  tanfolyamok összesen kétféle szakmára nyújtanak alap és továbbképzéseket. Ezek: autóbuszvez...
GKI vizsga tesztlap A GKI alaptanfolyam végén a képzésben résztvevőknek vizsgát kell tenniük, ami három részből áll: írásbeli, szóbeli, valamint gyakorlati szegmensből. A...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!