A GKI azaz a Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány mibenlétéről korábban már többször írtunk. Sokszor részleteztük azt is, hogy milyen tanfolyamokon, milyen előfeltételek mellett szerezhető meg, és milyen gépjárművezetői igazolványokhoz párosítható. Ugyanakkor még mindig sok a tévhit azzal kapcsolatban, hogy kinek kötelező a megszerzése és miért. Bogozzuk hát ki ezeket a szálakat is!

GKI kártya

GKI kártya

A GKI kártya megszerzése minden hivatásos sofőr számára kötelező

Magyarországon a GKI kártya 2009-ben került bevezetésre. Aki ezt az időpontot megelőzően szerezte a jogosítványát, annak továbbképző tanfolyamon, aki ezt követően, annak alaptanfolyamon kell(ett) GKI kártyát szerezni.

Mi ennek az oka? A GKI tanfolyamokon olyan ismereteket sajátíthatnak el a tanulók, amelyek lehetővé teszik a balesetmentes és lendületes vezetési technikák elsajátítását, az árukezelés gyors és biztonságos bonyolítását a közúti áruszállítás során. Birtokába kerülnek számos olyan gyakorlati tudnivalónak, amelyre a sofőrnek a munkája színvonalas elvégzéséhez szüksége lehet, az alapvető vezetési ismeretek mellett.

Ugyanakkor a GKI önmagában nem ad gépjárművezetői képességet, kizárólag gépkocsivezetői jogosítványra építve szerezhető meg a képesítés, és azzal együtt használható.

A GKI kártya megszerzése alól semmi nem mentesít

A GKI tanfolyam elvégzése mindenki számára kötelező, aki hivatásos sofőrként, belföldi vagy nemzetközi árufuvarozásban kíván részt venni, a háttércég formátumától, a vállalt munkáktól, tachográfhasználati kötelezettségtől függetlenül. A közkeletű tévedéssel szemben nem kizárólag teherautó (kamion) vezetők számára, hanem autóbuszvezetők számára is elengedhetetlen a törvényes munkavégzéshez.

Ha a jogosítványok szempontjából vesszük górcső alá azokat, akik  számára kötelező a GKI kártya megszerzése, akkor elmondhatjuk, hogy az összes 3,5 tonna feletti gépjárműhöz kapcsolódó vezetői engedélyre érvényes az előírás: C1; C1+E; C; C+E; D1; D1+E; D; D+E.

Önnek még nincs GKI kártyája, de a fentiek alapján szükséges a munkavégzéséhez? Jelentkezzen még ma tanfolyamunkra!

Hasonló cikkek

Biztonságban az utakon Nem véletlenül van GKI igazolványra szüksége minden 3,5 tonnánál nehezebb járművet vezető sofőrnek, az ide vonatkozó jogszabályokat a Nemzeti Fejleszt...
GKI tanfolyam online vagy tanteremben Az internet alapjaiban változtatta meg a világot, ma már szinte el sem tudjuk képzelni milyen volt az élet a világháló előtt, ennek vannak előnyei és ...
A gépkocsivezető magatartásának következményei a c... Már az első találkozás alkalmával, akaratlanul is kialakítunk egy képet magunkban azon személyekről, termékekről, szolgáltatásokról, cégekről, amelyek...
Útdíjak az EU-ban Ha valaki nemzetközi fuvarozással foglalkozik, akkor fontos, hogy tisztában legyen vele, melyik országban milyen szabályok vonatkoznak az autópályák h...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!