A biztonság a veszélyes áruk szállítása során rendkívül fontos, éppen ezért mind az ADR tanfolyam, mind az azt követő ADR vizsga számos kihívást rejt magában, jelentkezzen a hallgató bármelyik képzésre is.

ADR tanfolyam és vizsga

ADR tanfolyam és vizsga

Az ADR tanácsadás esetében például a többi tanfolyammal szemben, a jelentkezés feltételei is szigorúbbak: felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni és minimum két éves olyan szakmai tapasztalat kell, ami veszélyes áruszállítással kapcsolatos. A képzés után, az ADR vizsgán, az általános ismeretek mellett, olyan területeken kell számot adnia a hallgatónak a tudásáról, mint a 3, 4.1, 4.2, 4.3,5.1, 5.2, 6.1, 6.2, 8 és 9 osztály anyagai vagy éppen a gázok ismerete. A számos ismeret elsajátítása után az ADR vizsgán egy esettanulmányt is meg kell védenie azoknak, akik ADR biztonsági tanácsadóként akarnak a továbbiakban dolgozni.

Fel kell készülni az ADR vizsgára

Mivel az ADR tanácsadó szervezi meg a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos teljes munkafolyamatot, így érthető, hogy a képzésen az ismereteket alaposan el kell sajátítani. De nem csak erre a tanfolyamra érvényes, hogy az ADR vizsgán bizony nem lehet a szerencsére bízni a dolgokat, hanem az összesre. Jelentkezzen valaki tartányos vagy nem-tartányos képzésre (alap és ismeretfelújító), mezőgazdasági vegyszerszállítónak vagy éppen undort keltő anyagok szállítását megcélzó tanfolyamra, az azt követő ADR vizsga nem feltétlenül lesz könnyű. Persze nem kell megijedni, hiszen azért nem atomfizikáról van szó, csupán arról, hogy a későbbi felelősségteljes munka, már a tanfolyam elvégzése során is felelősséget kíván.

Hasonló cikkek

Az ADR jelentése Az ADR a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás. Accord européen relatif au transport international des marchandies...
Kihívások mentén Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a biztonság a veszélyes áruk szállítása során, éppen ezért nem véletlen, hogy az ilyen tevékenysé...
Az ADR tanácsadó szerepe a vállalat életében Korábbi cikkünkben azt fejtegettük, hogy az ADR tanácsadó alkalmazása törvényileg kötelező az ADR hatálya alá tartozó árukkal dolgozó vállalkozások sz...
Az utak testőrei Nem volna szép dolog rangsorolni azokat a munkánkat, melyeket hivatásszerűen űznek kormánykerék mögött, de az biztos, hogy az ADR egy egészen speciáli...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!