A GKI alaptanfolyam végén a képzésben résztvevőknek vizsgát kell tenniük, ami három részből áll: írásbeli, szóbeli, valamint gyakorlati szegmensből. Amennyiben a GKI vizsga sikeres, úgy arról a vizsgázó hatósági bizonyítványt kap.

Hány kérdés szerepel a GKI vizsga tesztlapon?

Mind az autóbusz-vezetői, mind pedig a tehergépkocsi GKI alaptanfolyam végén három darab, egyenként negyven kérdést tartalmazó GKI vizsga tesztlapot kell kitöltenie a vizsgázónak, valamint egy esettanulmányt, azaz „kifejtős” feladatot is meg kell oldania. Az összevont járművezetői alapképzés ezenkívül további egy tesztlappal egészül még ki.

GKI tanfolyam és vizsga

GKI tanfolyam és vizsga

A GKI vizsga tesztlapon szereplő kérdések feleletválasztósak, és két vagy három lehetőség közül kell választani. Mindig csak egyetlen helyes válasz létezik, amit a vizsgázónak a GKI vizsga tesztlapon „X”-szel kell jelölnie – amennyiben ezt elmulasztja, vagy több választ ad meg, úgy a megoldás helytelennek számít.

Milyen kérdések szerepelnek a GKI vizsga tesztlapon?

A GKI vizsga tesztlapon a hagyományos feleletválasztós kérdéseken kívül olyanok is szerepelhetnek, amikhez egy-egy ábra tartozik, illetve előfordulhat, hogy egy mondat befejezése a feladat.

A kérdések továbbá három főbb témakör köré szerveződnek, ezek a a biztonsági szabályokon alapuló észszerű vezetés, az előírások alkalmazása, valamint az egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz és logisztika.

Az összevont járművezetői alapképzés végén a vizsga továbbá egy kiegészítő ismeretek tesztlapot is tartalmaz.

A vizsgázó a GKI vizsga tesztlapon szereplő negyven kérdésből legfeljebb tízet ronthat el, vagyis a vizsga akkor sikeres, ha azt minimum 75%-os eredménnyel teljesíti.

Hasonló cikkek

Kötelező a GKI vizsga Immár 2014 óta mindenkinek kötelező GKI vizsgát tennie, aki hivatásos sofőr akar lenni, vagy az akar maradni és ezért szüksége van GKI kártyára. A kár...
Érdemes GKI vizsgát tenni A GKI kártya megszerzéséhez, majd az öt évente történő megújításához is tanfolyamot kell végezni és GKI vizsgát kell tenni. Érvényes ez egyaránt az au...
Az utak szerelmeseinek GKI alapképzésen kell részt vennie mindenkinek, aki közúton árufuvarozással vagy autóbuszos személyszállítással foglalkozik. A tanfolyam elvégzését kö...
GKI igazolvány 2014. szeptember 11-től valamennyi sofőrnek, aki buszt vagy teherautót kíván vezetni bel- vagy külföldön, szüksége van GKI igazolványra. A GKI igazolv...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!