Nagyon sokszor írtunk már ezen a blogon a Országos Képzési Jegyzékben meghatározott rendszerben történő  targoncás és egyéb gépkezelői képzésekről. Arról is esett már szó, hogyan változott az elmúlt években a gépek besorolása (géptípusok helyett gépcsoportokba), ennek megfelelően a képzés és vizsgáztatás rendszere, valamint hogy idén év végétől már csak az dolgozhat targoncán, akinek van OKJ-s képzettséget tanúsító igazolása, mert a korábban érvényben levő egyéb képzések rendszere megszűnt, az ott szerzett szakképesítések érvényüket vesztették. (Természetesen ez utóbbi csoportba tartozó szakembereknek könnyített lehetőségeik vannak az új képesítési formák megszerzésére.)

OKJ-s Gépkezelő tanfolyam - Gépkezelői jogosítvány

OKJ-s Gépkezelő tanfolyam – Gépkezelői jogosítvány

Arról azonban kevesebb szó esett, hogy az emelőgépkezelői munkakörök betöltéséhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság által szervezett gépkezelői vizsga letétele is szükséges. A 40/2009. KHEM rendelet által előírt vizsgát az NKH szervezésében lehet abszolválni, majd ugyanez a hivatal anyakönyvezi a végzettség megszerzését is, és állít ki róla bővíthető gépkezelői jogosítványt.

A gépkezelői jogosítvány egyszerre legfeljebb három géptípusra szerezhető meg, de igény szerint folyamatosan bővíthető. A régi építőgépkezelői jogosítvány új gépkezelői vizsgával már nem bővíthető, és egyébként is csak 2015. december végégi használható (addig is csak akkor, ha van hozzá OKJ-s képzettség. Az új gépkezelői igazolvány megszerzéséhez szükséges előkészítő tanfolyam önállóan is végezhető tanfolyamszervező cégeknél.

Az OKJ-s képzettséggel rendelkezők részére a gépkezelői jogosítvány megszerzése kizárólag gyakorlati vizsgából áll, amelynek során az adott gép (egy-, két- vagy maximum háromféle géptípus) kezeléséről kell tanúbizonyságot adni.

Így láthatjuk, hogy az NKH-s vizsga (azaz a gépkezelői jogosítvány) megszerzése nem alternatíva az OKJ-s targoncás és a többi gépkezelő tanfolyam által nyújtott ismeretekhez és végzettséghez képest, hanem a kettő egyszerre kötelező a hivatalos munkavégzéshez. Jelentkezzen még ma tanfolyamunkra és szerezze meg a szükséges képesítést!

Hasonló cikkek

Mire tanítanak meg a gépkezelői tanfolyamok? A gépkezelői tanfolyamok Magyarország legnépszerűbb képzései közé tartoznak. Mindez annak is köszönhető, hogy nagyon alacsony a belépési küszöb: a jel...
Az emelővillás targonca A targoncáknak három alaptípusa létezik, amiknek a kezelését OKJ-s targoncavezető tanfolyamon sajátíthatja el. A három targoncatípus a vezetőüléses, a...
Érettségi utáni képzések A magyar oktatásnak és a munkaerőpiacnak egyaránt szembe kell néznie azzal a problémával, hogy mi lesz azokkal a diákokkal, akik gimnáziumi érettségiv...
Raktártól az építkezésig Bárki szerezhet gépkezelő jogosítványt, akinek megvan az ide vonatkozó OKJ szakképesítő bizonyítványa. Mivel az okmány nem csak Magyarországon, de egé...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!