A gépkocsivezetők munkája során vannak olyan helyzetek, amikor a sofőr az általa kísért gépkocsival együtt más közlekedési eszközön utazik. Alapvetően két ilyen eset lehetséges, amikor Ro-Ro vagy Ro-La rendszerben továbbítódik a gépjármű . A másik eset pedig az, amikor az utazás ahhoz szükséges, hogy a sofőr a szálláshelyéről/egyéb tartózkodási helyéről odaérjen, vagy visszajusson a gondjaira bízott járműhöz.

Nézzük részletesen ezen esetek szabályozását, illetve ezen idők rögzítését a tachográfban!

GKI - Pihenőidő

GKI – Pihenőidő

Amikor a sofőr és a jármű együtt utazik

A kompon (Ro-Ro) és a vasúton (Ro-La) utaztatott szállító jármű sofőrje természetesen az utazási idő alatt nem vezet, vagyis nem lehet ezt az időszakot normál munkaként elszámolni. Ha az utazás ideje rövid, akkor a sofőr számára nem biztosítanak ágyat, illetve pihenőidőt, így ezt az időszakot a analóg tachográfban készenléti időnek, a digitális tachográf esetében „hajó” ikonnal kell rögzíteni. Ekkor az így rögzített idő a sofőrnek munkaidőbe tartozó készenléti időnek kell elszámolni. Abban az esetben viszont, ha a kompon vagy vasúton megtett utazás ideje hosszabb, a sofőr részére személyjeggyel igazolható kabint illetve vasúti hálókocsit és pihenőidőt kell biztosítani. Ebben az esetben az utazási tevékenységet ugyan úgy kell rögzíteni, mint az előbbieknél, de az utazással töltött teljes idő pihenőidőnek számít.

A pihenőidővel kapcsolatban előírás, hogy az időtartama maximum két esetben szakítható meg, és a megszakítások együttes ideje nem haladhatja meg az egy órát összesen. A Ro-Ro és Ro-La rendszerekben a behajózás/bevagonírozás előtt megkezdett pihenő egyszer megszakad a felszállás idejére, majd az utazással folytatódik, és újra megszakad a leszálláskor, végül a kihajózás/kivagonírozás utáni pihenőidővel folytatódik. A ki- és beszállás ideje nem haladhatja meg az egy órát, és a felsorolt szakaszoknak együttesen el kell érnie a 11 órát.

Amikor a sofőr a gépjárművéhez utazik

Ha a sofőrnek a tartózkodási helyéről a gépkocsihoz való eljutáshoz bármilyen utazási eszközt kell igénybe vennie (lehet ez saját autó, járatos busz vagy vonat, vagyis függetlenül attól, hogy a sofőr vezeti-e vagy sem), ennek az utazásnak az ideje egyéb munkának minősül. Ez alól az az egy eset kivétel, ha hálókocsijeggyel utazik, vagyis a pihenése biztosított, ekkor ez beleszámít a pihenőidőbe.

Tudjon meg többet is a témáról! Jelentkezzen GKI tanfolyamainkra és szerezze meg a szükséges képesítését még ma!

Hasonló cikkek

GKI tanfolyam online vagy tanteremben Az internet alapjaiban változtatta meg a világot, ma már szinte el sem tudjuk képzelni milyen volt az élet a világháló előtt, ennek vannak előnyei és ...
Mi az a Ro-Ro? A Ro-Ro az angol Roll-on/Roll-off kifejezés rövidítése. Arra utal, hogy ezen kombinált szállítási mód alkalmazásakor a közúti szállítójárművek "saját ...
Ki alkalmas a taxis vállalkozói munkára? Nem elég, ha van jogosítványa, és szeret vezetni; ahhoz, hogy taxis vállalkozóként dolgozhasson, további feltételeknek is teljesülniük kell. Taxi gép...
GKI tanfolyam a biztonságért Mindenkinek GKI tanfolyamra kell beiratkoznia, aki autóbuszos személyszállítást végez vagy teherautó sofőrként dolgozik, és lejár az öt éves GKI kárty...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!