A cikksorozat első részében azt kezdtük el fejtegetni, hogy a hölgyek hogy érezhetik magukat és mennyire lehetnek sikeresek az alapvetően férfias szakmának tartott taxis munkakörében. Láthattuk, hogy – ugyan a taxis vizsgát adó tanfolyamokon a hölgyek jelentkezése, illetve a női munkaerő ezen a területen még elég kisszámú, mégis – deklarálható hátrányt nem szenvednek a gyengébbik nem képviselői ezen a területen. Sőt, sok esetben kiemelkedőbben teljesítenek, egyrészt ezért, mert tisztában vannak azzal, hogy fel kell venniük a versenyt a férfiakkal, másrészt azért (és ez talán még nagyobb erő), mert a szenvedélyes érdeklődés vonzza őket erre a pályára.

GKI tanfolyam - Taxis tanfolyam

GKI tanfolyam – Taxis tanfolyam

Ezen kívül a taxis szakmának nem kifejezettem csak férfias oldalai vannak (mint az előző cikkben kifejtett vezetési képességek, műszaki véna vagy fizikai adottságok), hanem olyan kvalitások is szükségesek, amelyeket inkább a nőknek szoktunk tulajdonítani. Az utasfelvétel és utaskezelés gyakran nem könnyű és komoly intuíciót kívánó helyzetei, a biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen emberismeret, a nehézségeket és konfliktusokat feloldó empátia és gondoskodási szándék inkább a nők előjogai a mai társadalmi normák szerint (nem kizárva azt, hogy férfiak is rendelkezhetnek ezekkel a tulajdonságokkal).

A taxis vizsga gyakran nem terjed ki a munka közben tapasztalható éles és bonyolult helyzetek felismerésére és megoldására. Természetes dolog, hogy ezekben a szituációkban máshogy reagál egy nő és egy férfi, szerencsére a másik fél is mást vár el a két nem tagjaitól. A biztonság tekintetében gyakran nem is azon múlik, hogy egy nő meg tudja-e védeni magát, hogy rendelkezik-e a megfelelő testi erővel, hanem azon, hogy milyen lélekjelenléttel és beleérzéssel tudja kezelni a kényes helyzetet és a sértett ügyfelet.

Az elsősegélynyújtás területe is inkább női terület, bár egészségügyi pályán ugyanolyan arányban találkozunk nőkkel, mint férfiakkal. Ugyanakkor, ha az a kérdés, hogy egy a taxiban szülni készülő nőnek ki tud jobban segíteni, az nem a taxis vizsgán nyújtott teljesítménytől függ, és nem kétséges, hogy melyik nem képviselője lenne előnyben…

Ami a tájékozódási képességet illetve helyismeretet illeti, már a nőknek sem kell az agyukban levő térképre támaszkodni, hiszen számos eszköz áll rendelkezésre (GPS, okostelefon). Ugyanakkor – különösen hölgyek esetében, abban az értelemben nem árt helyismeret, hogy kihalt vidékre szóló fuvart, különösen éjszaka elvállalni, nem életbiztosítás, és ezt jó előre tudni…

Hasonló cikkek

Már bárhonnan tanulható Mindenkinek GKI vizsgát kell tennie, aki gépkocsivezetőként dolgozik, vagy aki autóbuszos személyszállítással foglalkozik. A GKI vizsga előtt először ...
A pihenés fontosságáról Az Európai Unió pontosan megállapítja a vezetési és pihenőidő szabályait. Nem véletlenül azok a számok szerepelnek a meghatározásban, amelyek, így érd...
Az utak szerelmeseinek GKI alapképzésen kell részt vennie mindenkinek, aki közúton árufuvarozással vagy autóbuszos személyszállítással foglalkozik. A tanfolyam elvégzését kö...
Belgiumban büntetik a sofőröket, ha a vezetőfülkéb... Belgiumban a hatóság megbünteti azon gépkocsisofőröket, akik 45 órás heti pihenőidejüket a vezetőfülkében töltik el. Az új, 2014. június 21-én hatályb...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!