A közösségi alapon szerveződő, személyszállítási tevékenységet végző Uber 2014 óta már Magyarországon is elérhető. Mivel sem saját járműflottája, sem pedig diszpécserszolgálata nincs – egy telefonos applikációra van csupán szükség, ha igénybe akarjuk venni –, sokkal alacsonyabb tarifákat kínál, mint a hagyományos taxik, éppen ebben rejlik a vonzereje is.

GKI tanfolyam - Uber tanfolyam és vizsga

GKI tanfolyam – Uber tanfolyam és vizsga

Vonzó az Uber a sofőrök számára

A másik vonzerő pedig a sofőröket érinti, ugyanis ők úgy gondolják, hogy nekik nincs szükségük külön tanfolyam elvégzésére, ha Uber-sofőrök szeretnének lenni. Márpedig ez tévedés! A 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet szerint a személyszállító szolgáltatás személygépkocsival, ellenérték –fejében végzett tevékenység, ezt csak hatósági engedély birtokában lehet végezni, a feltételek teljesülése esetén. A feltételek vonatkoznak a megfelelő járműre és a megfelelő gépkocsivezetőre. A személyi feltételek sorában ott szerepel a képzettség, amit sikeres vizsgával lehet igazolni.

Ha valakit az előre lefektetett kritériumok alapján alkalmasnak találnak a feladatra, akkor máris autóba pattanhat, és végezheti is a személyszállítói tevékenységet. A folyamat azonban csak látszólag ilyen egyszerű, mert egy Uber-sofőr is számos buktatóval találkozhat a fentieken túl is, ha nem ismeri a rá vonatkozó szabályokat.

Mikor büntethető az Uber-sofőr?

Azt minden Uber-sofőrnek tudnia kell, hogy az általa végzett tevékenységből befolyt jövedelme után adóznia kell. Amennyiben ezt elmulasztja, bírságra számíthat, de nem ez az egyetlen eset, amikor büntethető a sofőr.

Az alábbi szabálytalanságokat sem nézi jól szemmel a NAV: ha az Uber-sofőr nem rendelkezik adószámmal, vagy ha nem ad a fuvar végén számlát. Akkor is várható büntetés, ha nincs a sofőrnél sem számla-, sem nyugtatömb, méghozzá nem is kevés – akár 200.000 forintos mulasztási bírságot is kiszabhat az adóhatóság.

Ezeket a szabálytalanságokat sokszor nem is szándékosan követik el a sofőrök, egyszerűen abból fakadnak, hogy nem ismerik a rájuk vonatkozó előírásokat. Ha viszont elvégeznék az ide vonatkozó szakirányú tanfolyamokat (gépkocsivezető, vállalkozó), akkor tisztában lennének a személyszállítói szolgáltató tevékenységre vonatkozó minden hatósági előírással. Ha nincs tisztában a feltételekkel, olvassa el vonatkozó cikkünket a témában, hogy hogyan lehet Uber-sofőr legálisan!

Hasonló cikkek

Rakományrögzítés tanfolyam Miért fontos a rakomány tökéletes rögzítése? A rakomány rögzítése rendkívül fontos a szállítmányozás során, mert ha bármilyen okból megmozdul a plató...
A GKI tanfolyamon és utána Az, aki hivatásos sofőr akar lenni, és tehergépkocsit szeretne vezetni, annak mindenekelőtt egy GKI tanfolyamon kell részt vennie, hogy megszerezhesse...
Taxizzon most Mindössze egy három napos képzésen kell részt vennie annak aki taxis vizsgát szeretne tenni és a továbbiakban személyszállítás ezen formájával szeretn...
GKI tanfolyam a biztonságért Mindenkinek GKI tanfolyamra kell beiratkoznia, aki autóbuszos személyszállítást végez vagy teherautó sofőrként dolgozik, és lejár az öt éves GKI kárty...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!