Sokat írtunk már eddig a GKI kártya jelentőségéről, megszerzésének menetéről, szükségességéről, hatályáról és az érvényben tartásához szükséges továbbképzések menetéről. Azonban kevés szó esett arról, hogy miről is tanulnak a hallgatók a GKI kártya megszerzéséhez szükséges tanfolyamokon, miért is tartja olyan fontosnak az Európai Unió, hogy a szimpla jogosítvány mellett még egy EU-s papírt is megszerezzenek a gépkocsivezetők és autóbuszvezetők.

 

GKI tanfolyamok

GKI tanfolyamok

Tantárgyak a GKI alaptanfolyamon

A GKI tanfolyamok jellemző vonása, hogy nem csak a sofőri munkát meghatározó technikai ismeretek és jogszabályok elsajátítására kötelezi a hallgatókat, hanem nagyon fontosnak tartja az ésszerűség, a takarékosság és a környezettudatosság alapelveinek, illetve gyakorlatban hasznosítható „trükkjeinek” elsajátítását is.

Ennek megfelelően a GKI kártya megszerzéséért tanuló hallgatók elsajátíthatják az ésszerű vezetés, a környezeti biztonság megóvásának szabályrendszerét, sőt gyakorlati alkalmazását is. A jogosítvány megszerzése során (alkalom híján) nehezen elsajátítható ismeretek közé tartoznak a változatos módokon kialakuló vészhelyzetek átlátása és kezelése. Ezeket a a vészhelyzeteket a GKI tanfolyamokon tanpályán vagy szimulátoron az oktatási intézmény képes biztonságos körülmények között előállítani, így a tanulók úgy szerezhetnek mélyen szántó tapasztalatokat, hogy közben nem kell sem sérüléstől, sem károkozástól tartaniuk.

A tapasztalatok idejekorán történő megszerzését, illetve tudással történő helyettesítését szolgálja az Esettanulmány is, amelyet a GKI kártya megszerzésére irányuló tanfolyamon, majd annak záróvizsgáján is elkészítenek a hallgatók. Ez az oktatási módszer is azt tükrözi, hogy a tesztvizsgával végződő “Előírások alkalmazása” tantárgy mellett legalább akkor szerepet kapnak a mindennapi munka során alkalmazható tudást nyújtó gyakorlati tárgyak is.

Tantárgyak a GKI továbbképző tanfolyamokon

Az alapképzés ismereteit felújítani, felfrissíteni és továbbfejleszteni szándékozó továbbképző tanfolyamokon szinte teljes egészében ugyanazokkal a tantárgyakkal találkozhatunk, mint az alapképzésen. A Járművezetés a közúti forgalomban, illetve a Járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői gyakorlati ismeretek tantárgyak ebből a körből azért maradhattak ki, mert ezek olyan kvalitások, amelyek az idővel és a gyakorlattal csak mélyülnek, meglétükről egyszer elég tanúbizonyságot adni.

Önnek is szüksége van GKI tanfolyamra és vizsgára? Legyen szó akár alapvizsgáról, továbbképzésről vagy különbözeti vizsgáról, tehergépkocsira, autóbuszra vagy akár egyszerre mindkettőre, iskolánkban mindegyikre talál megoldást! Jelentkezzen még ma és szerezze meg a szükséges képesítését!

Hasonló cikkek

Váljon rutinos vezetővé egyedülálló szimulátoros o... Árufuvarozóként vagy buszvezetőként felelősséggel tartozik az önre bízott rakományért vagy utasokért. Ha nincs elég rutinja, nem vezet elég felelősség...
GKI és a PÁV Mi is az a PÁV? A PÁV, azaz Pályaalkalmassági Vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a jelentkező pszichológiailag alkalmas-e az általa kiválaszto...
Hogyan lehet kedvezőbb a GKI tanfolyam ára? A GKI tanfolyamok típusai A GKI – azaz gépkocsivezetői –  tanfolyamok összesen kétféle szakmára nyújtanak alap és továbbképzéseket. Ezek: autóbuszvez...
GKI tanfolyamok, de melyik? A GKI tanfolyamok mindenki előtt nyitva állnak. Aki az alapképzésbe vág bele, választhat az autóbuszvezetői, a tehergépkocsi vezető és az  között is. ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!