A GKI képzések fajtái

A közúti fuvarozásban dolgozó járművezetők munkavégzésének feltétele az Európai Unióban a GKI (Gépjárművezető Képesítési Igazolvány) megszerzése. A GKI jogosítvány megszerzéséhez kétféle tanfolyam elvégzése révén lehet jutni, az hogy kinek melyiket kell választania, attól függ, hogy a megfelelő járműkategóriára szolgáló jogosítványát mikor szerezte.

A GKI alapképzéseken azoknak kell részt venni, akik C, C1, C+E, C1+E típusú jogosítványaikat  2009. szeptember 9-ét követően szerezték, illetve akik D, D1, D+E, D1+E típusú jogosítványaikat  2008. szeptember 9-ét követően szerezték.

Az alapképzésre elérhetőek különféle GKI különbözeti képzések is, ezek azokra az esetekre nyújtanak gyors és kedvező költségvonzattal járó megoldást, ha valakinek egy járműkategóriára már meg van a GKI alapképzése és továbbiakra is meg szeretné szerezni.

A GKI továbbképzés az alapképzésben megszerzett ismeretek megújítására, felfrissítésére szolgál. A gépkocsivezetőnek, ha az alapképzést elvégezte, annak vizsgadátumához képest öt éven belül, ha alapképzésre nem volt kötelezett, akkor a nemzetközi képesítés lejárta előtt, majd ettől számítva öt évenként kötelező részt vennie ebben a képzésben.

Továbbképzésre is léteznek GKI különbözeti képzések, ezek az alapképzéshez hasonlóan arra szolgálnak, hogy ha egy sofőrnek van továbbképzés révén szerzett GKI-ja egy járműkategóriára, akkor idő és pénzbeli kedvezménnyel szerezhessen további kategóriákra is.

GKI tanfolyam és vizsga

GKI tanfolyam és vizsga

A GKI vizsga menete

Az alap- és a továbbképzés is ugyanazokkal az elméleti tantárgyakra épül: “a biztonsági szabályokra alapuló ésszerű vezetés”, “előírások alkalmazása”, “egészségügyi, közúti közlekedési és környezeti biztonság, szerviz, logisztika”. Ezekből írásbeli tesztet kell írni a vizsga során, melynek maximális időtartama 2 óra. Mindegyik teszt 40 darab egypontos kérdést tartalmaz, a teljesítendő minimum 30 pont.

A továbbképzést lezáró vizsga ki is merül a fentiekben, azonban az alapképzés lezárásához gyakorlati vizsgafeladatok sikeres elvégzése is hozzá tartozik. A szimulátoros vizsgán a feladat  adott vészhelyzet felismerése, balesetmentes, értékelhető megoldása, ennek időtartama 30 perc. A második gyakorlati feladat járművezetés a valós forgalomban, ennek időtartama 50 perc.

A gyakorlati vizsgafeladatok elvégzése során a tanulónak szóban elhangzó kérdésekre is válaszolnia kell. Jelentkezzen még ma GKI tanfolyamainkra!

Hasonló cikkek

Tehergépkocsi-vezetői képzés Európában egységes tematikájú személyfuvarozási GKI-s oktatásunk a 261/2011 (XII.07.) Korm. számú rendelet 20. §.(1) c) pontja, 21.§-a, és a 2. számú ...
Fókuszban a főváros Ha valaki beírja a Google keresőjébe, hogy GKI tanfolyam Budapest, akkor bizony majdnem annyi találata lesz, mintha azt írná be, hogy "fogorvos Budape...
Hölgyeknek is nyitott a pálya! 2. rész A cikksorozat első részében azt kezdtük el fejtegetni, hogy a hölgyek hogy érezhetik magukat és mennyire lehetnek sikeresek az alapvetően férfias szak...
Biztonságban az utakon Ahhoz, hogy valaki árufuvarozó vagy autóbuszvezető legyen GKI vizsga szükséges, mindkét szakma esetében van alaptanfolyam és továbbképzés is: mivel a ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!