Ha vezetőállásos targonca kezelésére szeretnénk képesítést szerezni, akkor több szempontból is jó döntést hoztunk. Túl azon, hogy sokak gyerekkori álma válik ezzel valóra, és még hosszú éveket sem kell tanulással tölteni, egy jó szakmára is szert teszünk. Lehet, hogy nem is tudjuk mennyire.

OKJ-s Gépkezelői tanfolyamok - targoncavezetői tanfolyam és vizsga

OKJ-s Gépkezelői tanfolyamok – targoncavezetői tanfolyam és vizsga

Egy papír, több lehetőség

Ha azt a szót halljuk, hogy targonca, akkor a legtöbben egy kicsi, erős, sok esetben sárga színű gépre asszociálunk, amely ügyesen masírozik a sorok között. Ebben nem is tévedünk, de ennél azért disztingváltabb a helyzet, hiszen a vezetőállásos targoncának is több típusa van és ahány fajta, annyi munkalehetőség vár ránk. Így egy papírral vezethetünk – a teljesség igénye nélkül – emelővillás targoncát, a vezetőt is emelő árugyűjtő targoncát (közismertebb nevén komissiózót), vagy vontató és szállító targoncákat.

Bútorüzlettől a hajóig

Árut mozgatni több helyen kell, mint gondolnánk, targoncával emelik meg a kiló sót is és a nehéz bútorokat is. Jóllehet persze a kiló sót több százas csomagolásban a gyárban kell megmozgatni vagy éppen egy hajó belsejéből kell elővarázsolni, de mozgatni kell, akár a bútort. Vagyis targoncásként elhelyezkedni nagyon sok helyen lehet, a bútorraktártól, a papírgyáron át a reptereken keresztül, akár egy teherszállító hajóig.

Aki keres, az talál

Bár igaz lenne ez a szólás a munkakeresés világára is, de sajnos nem az. Nagyon sok olyan munkakör van, ahova akár éveket is kell várni, hogy végre felvételt nyerjünk vagy csak egy állásinterjúra behívjanak. Annak azonban, aki tud vezetőállásos targoncát vezetni és ezt igazolni tudja az OKJ-s papírjával nincsenek ilyen félelmei, ő úgy fog munkát találni, hogy talán még keresnie sem kell. Jelentkezzen még ma, és szerezze meg versenyképes tudását és papírjait nálunk, minél hamarabb!

Hasonló cikkek

Mire kell figyelni targoncás vizsgán? Buktatók. A targoncát kezelni veszélyes üzem Aki iskolába jár és elméleti tanulmányok befejezéseképpen vesz részt vizsgán, méltán várhatja el, hogy az oktatók ...
Egy OKJ-s targonca jogosítvány, de több targoncára... Az OKJ-s targonca jogosítvány, olyan mint egy jól megvásárolt értékpapír, bármikor pénzzé lehet tenni, ráadásul ez nem egyszeri alkalomra szól, hanem ...
OKJ Targoncavezető tanfolyam – Ki állíthat k... A targoncavezetői szakma vonzereje Napjainkban a kereskedelem át-meg átszövi nem csak a kontinenseket, hanem az egész bolygót. A termékek előállítása...
Nehéznek tűnik, de könnyű Aki Könnyű- és Nehézgépkezelő tanfolyamra szeretne jelentkezni, és mondjuk régóta fontolgatja magában a dolgot, de nem nézett utána ténylegesen a lehe...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!