Immár 2014 óta mindenkinek kötelező GKI vizsgát tennie, aki hivatásos sofőr akar lenni, vagy az akar maradni és ezért szüksége van GKI kártyára. A kártya ugyanis öt évig érvényes, ha közeledik a lejárat időpontja, akkor minden sofőrnek továbbképzésre kell menni a megújításhoz és ismét sikeres GKI vizsgát kell tenni, hogy tovább dolgozhasson.

Kötelező a GKI vizsga

Kötelező a GKI vizsga

Magát a kötelező tanfolyamot és a vele járó GKI vizsgát kerek tíz évvel ezelőtt, 2009-ben vezették be. Annak idején ez úgy nézett ki (és most is így van), hogy aki 2009 után szerezte meg a jogosítványát, annak már rögtön kötelező volt az alaptanfolyam elvégzése. Azok pedig, akik a fenti időpont előtt is rendelkeztek már jogosítvánnyal, türelmi időt kaptak, egészen addig, amíg a korábbi fuvarozói igazolványuk le nem járt, de legkésőbb 2014. szeptember 10-ig. A GKI kártya a sofőr számára előírt kötelezettség, illetőleg az azt megelőző GKI vizsga is, enélkül, ma már Magyarországon senki nem lehet hivatásos sofőr. Aki mégis GKI kártya nélkül vezet és belefut egy ellenőrzésbe, az sajnos irreális nagyságú büntetésre számíthat. A büntetések egyébként egyéb mulasztásoknál is rendkívül magasak, ha például valaki 1,5 órával vezet többet a megengedettnél, az 350.000 forintos költséggel számolhat.

Mindenki leteheti a GKI vizsgát

Szigorúak a szabályok, így mindenkinek érdemes tanfolyamot végeznie és GKI vizsgát tennie, aki autóbuszvezetőként vagy tehergépkocsi sofőrként szeretne dolgozni. Bár a tanfolyam és a vizsga költségét mindenkinek magának kell fizetnie, a vállalkozások is dönthetnek úgy, hogy átvállalják a kiadásokat, főleg, ha látják, hogy ezzel egy jó munkaerővel lesznek gazdagabbak. Akinek nincs szakmája vagy nem tud elhelyezkedni benne, annak érdemes beiratkoznia egy tanfolyamra, mivel a jelentkezésnek különösebb előfeltétele nincsen, csupán nyolc általános iskolai végzettség kell hozzá. A GKI vizsgának persze megvan a követelménye, de ez egyáltalán nem teljesíthetetlen feladat, vagyis szorgalommal és odafigyeléssel bárkinek sikerülhet. Magának a GKI vizsgának írásbeli és gyakorlati része is van, az utóbbi a következőkből áll: járművezetés a közúti forgalomban, vészhelyzet esetén teendők, illetőleg járművezetéshez kapcsolódó gépkocsivezetői ismeretek.

Továbbképzés és GKI vizsga

Ahogy említettük a GKI kártya öt évig érvényes, mielőtt ez lejár ismeretfelújító továbbképzésen kell részt vennie mindenkinek, majd ismét GKI vizsgát tennie. Mindenki számára jó hír lehet, hogy akárcsak az alapképzés a továbbképzés is elvégezhető már e-learninges, azaz távoktatási formában. Ez annyit tesz, hogy nem kell személyesen részt venni az órákon, hanem otthonról vagy akárhonnan máshonnan is lehet tanulni teljesen kötetlen időbeosztás mellett. Számítógépen, táblagépen vagy okostelefonon is elvégezhető a képzés, az egészhez csupán internetkapcsolat kell. Azoknak, akik úton vannak, vagy kevés a szabadidejük nagyon hasznos lehet a képzésnek ezen formája, persze a GKI vizsgán – talán mondani sem kell – ebbe az esetbe is személyesen kell részt venni.

Hasonló cikkek

Hogyan tesz magabiztosabb vezetővé a szimulátoros ... A GKI képzés egyedülálló és hasznos része a szimulátoros oktatás, melynek köszönhetően a járművezető biztonságos körülmények között sajátíthatja el a ...
Kettő az egyben Nyáron is több GKI alapképzés indul, köztük az összevont járművezetői alapképzés, melyet azoknak kell elvégezni, akik közúton C1, C1+E, C, C+E kategór...
Érdemes visszatérnie a buszvezető szakmához Korábban buszvezetőként dolgozott, de karriert váltott? Ha jelenlegi munkahelyével valamiért nem elégedett, és nemcsak a cégtől, hanem a szakmától is ...
Belgiumban büntetik a sofőröket, ha a vezetőfülkéb... Belgiumban a hatóság megbünteti azon gépkocsisofőröket, akik 45 órás heti pihenőidejüket a vezetőfülkében töltik el. Az új, 2014. június 21-én hatályb...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!