Mindig is köztudott volt, hogy a magyarok kivételes szellemi tőkét mondhatnak magukénak, és igaz ez az ADR oktatásra is. Aki nálunk tanul, felsőfokon fogja elsajátítani a veszélyes áruszállítással kapcsolatos ismereteket, hogy aztán a mindennapokban a munkáját maximális biztonság mellett, minőségi módon tudja végezni.

ADR oktatás

ADR oktatás

Az ADR oktatás kétségkívül szigorú, de mivel veszélyes áruk szállításáról van szó, ez talán érthető is. Ha valaki nem megfelelően látja el a munkáját, vegyen részt csomagolóként, fuvarozóként vagy éppen biztonsági tanácsadóként a folyamatban, annak nagyon súlyos következményei lehetnek, a környezetünkre és az emberi egészségre nézve is. Talán ebből is következik, hogy nem csak az ADR oktatást, de az utána következő vizsgát sem szabad félvállról vennie senkinek, aki az ágazatban akar dolgozni. Nem véletlen, hogy már az ADR oktatásra való jelentkezés is szigorú feltételekhez kötött. Lássuk, hogy konkrétan miről van szó: például csak az jelentkezhet az ADR biztonsági tanácsadó alapképzésre, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik és legalább két évig veszélyes áru szállítással kapcsolatos feladatot látott el. Pontosabban középfokú végzettséggel is be lehet iratkozni erre az ADR oktatásra, de ebben az esetben legalább öt éves veszélyes áru szállítással kapcsolatot tapasztalata kell legyen az illetőnek. Ez sokaknak túlzottan is szigorúnak tűnhet, de a felelősségteljes munkának bizony ezek a követelményei.

Érdemes ADR oktatásra jelentkezni

A veszélyes áruknak a fuvarozása, a vasúti és vízi közlekedésről napjainkban mind jobban a közutakra helyeződik át, így egyre nagyobb az igény az ADR biztonsági tanácsadókra is. Ez azért is így van, mert mindenkinek kötelező biztonsági szakembereket alkalmaznia, aki veszélyes árut közúton fuvaroz, szállít vagy ehhez kapcsolódó csomagolást, berakást, töltést vagy kirakást végez. Hosszú távon is jó befektetés lehet most beiratkozni egy ADR oktatásra és biztonsági tanácsadónak tanulni, mert az előrejelzések szerint a következő években még tovább fog nőni az igény a szakemberekre illetőleg azok munkájára. Nem csak a jelentkezés, hanem maga az ADR oktatás is szigorú szabályokhoz van kötve és az ADR 1.3 fejezete szerint történik. Érdemes tudni, hogy a szabályok folyamatos változása miatt a biztonsági tanácsadóknak ötévente szükséges ismeretfelújító ADR oktatáson részt venni.

Törvényi rendeletek is vonatkoznak az ADR biztonsági tanácsadókra

A tanácsadói tevékenységet csak az adott veszélyes áru – osztályokra kiállított, le nem lejárt érvényességű bizonyítvánnyal rendelkező, hatóság által is regisztrált tanácsadó jogosult végezni, ennek pedig előfeltétele az ADR oktatáson való részvétel. A sikeres vizsga és a hatósági igazolvány kiállítása után az ADR biztonsági tanácsadó szerepelni fog az Innovációs és Technológiai Minisztérium névjegyzékében is. A veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról szóló 25/2014. (IV.30) NFM rendelet 3. § (2) alapján minden vállalkozás köteles a tanácsadó személyét bejelenteni a munkába állás előtt 15 nappal.

Hasonló cikkek

Az ADR oktatásról Mindenki érintett, aki valamilyen formában részt vesz a szállítási folyamatban. Magát az ADR egyezményt még 1957-ben Genfben írták alá, de csak tíz év...
Milyen ADR tanfolyam való Önnek? Manapság egyre több szállítmányozási cég várja el leendő dolgozóitól, gépjárművezetőitől, hogy rendelkezzenek ADR bizonyítvánnyal. A trendnek köszönhe...
ADR tanácsadó képzés Az ADR tanácsadó képzés kiváló lehetőség mindenki számára, aki hosszabb ideje foglalkozik már valamilyen formában veszélyes árú szállítással. A hossza...
Fontos szabályok Az ADR igazolvány 5 évig érvényes, így az ötödik évben meg kell hosszabbítani azt, amihez ADR ismeretfelújító tanfolyamot valamint ADR ismeretfelújító...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!