A veszélyes áruk szállítását a gépjárművezető csak ADR vizsga birtokában végezheti. Az ADR vizsga megszerzésének feltétele pedig a megfelelő tanfolyam elvégzése, attól függően, hogy milyen típusú veszélyes anyagot kell a sofőrnek fuvaroznia, illetve, hogy a szállítás tartányos, vagy nem-tartányos módon történik.

ADR vizsga

ADR vizsga

Az ADR vizsga feltételei

ADR vizsgát a megfelelő ADR tanfolyam elvégzése után tehet a képzés résztvevője.

ADR vizsga tehető nem-tartányos, illetve tartányos szakosító kategóriában – az utóbbira jóval szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a nem-tartányos módra –, valamint akkor is, ha valaki veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó szeretne lenni, amihez azonban már közép-, vagy felsőfokú végzettség szükséges.

A nem-tartányos ADR vizsga négy, míg a tartányos szakosító két „tantárgyból” áll, és amennyiben sikeres, arról a vizsgázó hatósági bizonyítványt kap, aminek birtokában már végezheti az veszélyes áruk szállítását az adott kategóriában.

Az ADR vizsga követelményei

A nem-tartányos ADR vizsga két részből áll: elméleti és gyakorlati blokkból. Így írásbeli vizsgát alap- és speciális ismeretekből, míg gyakorlati vizsgát két modulból szükséges tenniük a tanfolyam résztvevőinek.

A tartányos szakosító kategóriában tartányos általános ismeretekből van írásbeli vizsga, speciális ismeretekből pedig mind írásban, mind pedig szóban számot kell adni a megszerzett tudásról.

Miután a fuvarozó vállalkozó sikeresen letette az ADR vizsgát, már valamennyi olyan ismerettel rendelkezni fog, aminek birtokában biztonságosan szállíthat veszélyes anyagokat a közutakon.

Hasonló cikkek

Tanácsadás felsőfokon Az európai uniós és a hazai előírásoknak megfelelően 2003. január 1-től ADR biztonsági tanácsadót kell minden olyan vállalkozásnál alkalmazni, ahol ve...
Miről szól az ADR 1.3 fejezete? Veszélyes áruk A veszélyes áruk csoportjába tartozó anyagok és termékek kezelése nagy körültekintést kíván. Ezek a termékek vagy mérgező, illetve ron...
Nem drága az ADR vizsga ára Szakmai fórumokon, gyakran lehet olvasni, hogy az ADR nem játék, komolyan kell venni, és csak jól képzett, felkészült szakembereknek lenne szabad vele...
Undort keltő anyagok szállítása Az undort keltő anyagok besorolása Az ember életvitele és termelőtevékenysége során – akár falun, akár városban él – számos olyan hulladék és mellékt...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!