Az ADR biztonsági tanácsadó munkája, illetőleg a hozzá kötődő jogszabályok meglehetősen komplexek, így az alapképzés elvégzése után, ötévente ismeretfelújító tanfolyamon kell részt vennie mindenkinek, hogy a sikeres vizsga után, újabb öt évig lehessen jogszerűen betölteni a munkakört.

Képzés és továbbképzés - Az ADR biztonsági tanácsadó

Képzés és továbbképzés – Az ADR biztonsági tanácsadó

Amíg az ADR biztonsági tanácsadó alapképzésen a tanulók – a szakmai tapasztalat kötelező a jelentkezéshez – az alap és a  választott közlekedési alágazatra vonatkozó ismereteket sajátítják el három egymást követő hétvégén, addig az ismeretfelújító tanfolyam, három egymást követő hétvégén zajlik. Egyéb szakképzéseknél gyakori, hogy az ismeret felújítás csak egy-egy napig vagy pár óráig tart és az is csak azért van, mert “kötelező”. Az ADR biztonsági tanácsadó esetében azonban más a helyzet, mert a veszélyes árukkal kapcsolatban folyamatosan változnak az állami szabályozások és rendeletek, így a két hétvégés képzés, több mint indokolt.

Érvényesség

Az ADR biztonsági tanácsadó ismeretfelújító vizsga, kizárólag arra a közlekedési alágazatra és árucsoportra tehető le, amire az alapképzés során képesítést szerzett az illető. A vizsgán annyi könnyebbség van, hogy itt már nincsen szóbeli megmérettetés, csak tesztet kell kitölteniük azoknak, akik az ismeretfelújító képzésen részt vettek. Ezzel szemben az ADR biztonsági tanácsadó alapképzés után szóbeli felelet is várja a hallgatókat és az esettanulmányt is meg kell védeniük. Már a jelentkezés feltételei is komolyabbak, mint a legtöbb szakképzés esetében, hiszen középiskolai bizonyítvánnyal, öt éves – természetesen szakirányú – gyakorlati múlttal kell rendelkeznie annak, aki ADR biztonsági tanácsadó szeretne lenni.

Hasonló cikkek

Veszélyes áru szállítás és az alagutak A veszélyes anyagok nemzetközi szállítása során a teherautó sofőrje számos esetben szembesülhet olyan domborzati jellemzőkkel és mesterségesen épített...
A szállítás magasiskolája Ahány veszélyes áru, annyi szállítási mód. Jó ez természetesen nem teljesen igaz, de tény, hogy aki ADR oktatáson vesz részt, az könnyen lepődik meg a...
Az ADR tábla Az ADR a veszélyes áruk szállítására vonatkozó nemzetközi egyezmény, amely rögzíti, hogy milyen szabályok és előírások vonatkoznak ezen anyagok belföl...
ADR vizsga A veszélyes áruk szállítását a gépjárművezető csak ADR vizsga birtokában végezheti. Az ADR vizsga megszerzésének feltétele pedig a megfelelő tanfolyam...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!