Minden hivatásos sofőrnek kötelező a GKI tanfolyamokon való részvétel, hogy igazolványt szerezhessenek és hivatalosan végezhessék a munkájukat. Legyen szó autóbuszvezetőről vagy tehergépkocsi vezetőről, ennek a hiányában nem kaphatnak munkát semmilyen cégnél és vállalkozóként sem dolgozhatnak.

GKI tanfolyamok - Jogszerűen a forgalomban

GKI tanfolyamok – Jogszerűen a forgalomban

Tehát GKI tanfolyamokra vannak kötelezve azok is, akik autóbuszt szeretnének vezetni és azok is, akik a közúti fuvarozásban szeretnének részt venni, ez utóbbira általánosságban érvényes, hogy 3,5 tonnánál nehezebb jármű nem vezethető GKI igazolvány nélkül. Az autóbuszvezetők és a tehergépkocsi vezetők esetében is érvényes, hogy a GKI tanfolyamok több részre oszlanak, vannak az alapképzések és a továbbképzések. Továbbképzésen akkor kell részt venni, ha lejár a korábban megszerzett GKI igazolvány és szeretnék meghosszabbítani annak érvényességét. Mivel az érvényesség öt évre szól, így csak ötévente kell részt venni a továbbképzéses GKI tanfolyamokon.

Ne halogassuk a továbbképzést

Ötévente azonban több mint javasolt, mivel nagyon komoly büntetésre számíthat az, aki érvénytelen GKI igazolvánnyal, vagy annak hiányában vesz részt a forgalomban, túl azon, hogy a munkaadó nem is alkalmazhatja így a sofőrt. Mivel a továbbképzés ideje mindössze három nap és a vizsga is csak tesztből áll, így nem érdemes halogatni a GKI tanfolyamokon való részvételt és megkockáztatni egy esetleges büntetést vagy azt, hogy munka nélkül maradunk. Különbözeti GKI tanfolyamokon is érdemes lehet bárkinek, mivel így könnyedén szerezhető meg az autóbuszvezetői GKI kártya mellé a tehergépkocsi vezetői is, vagy fordítva.

Hasonló cikkek

GKI tanfolyamok, de melyik? A GKI tanfolyamok mindenki előtt nyitva állnak. Aki az alapképzésbe vág bele, választhat az autóbuszvezetői, a tehergépkocsi vezető és az  között is. ...
A GKI vizsga tananyagáról Legyen szó autóbuszos vagy tehergépkocsis vezetésről, aki a közúti forgalomban vesz részt, annak betéve kell tudnia a GKI vizsga tananyagát, hogy szab...
Az e-learning előnyeiről Az e-learning, vagy távoktatás lényegében két okból kifolyólag született meg: egyrészt az internettel a technikai feltételek adottá váltak, másrészt, ...
100%-ig balesetmentesek lesznek a Volvo kamionok Kamiont vezetni veszélyes üzem Sajnos kamionokkal számos baleset történik, ami nem csak emberi tragédiákat, hanem jelentős anyagi kárt is okozhat. A ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!