A veszélyes anyagok egy speciális csoportjába tartoznak az úgynevezett undort keltő anyagok. A név igen találó, hiszen az ilyen anyagoktól mindannyian ódzkodunk, mind az állaguk, mind pedig a szaguk miatt.

Milyen anyagok tartoztak az undort keltő anyagok közé?

Az undort keltő anyagok közé többek között olyan hulladékok és melléktermékek tartoznak, mint például a kommunális hulladék, az istállótrágya, hígtrágya, vagy az állati tetemek.

Ezek az anyagok a rendeletek alapján nem tartoztak semmilyen ADR osztályba, ezért nem volt ADR vizsgához kötve a szállításuk, ugyanakkor mégis kellettek hozzá speciális ismeretek.

Undort keltő anyagok

Undort keltő anyagok

Az undort keltő anyagok szállítása képzés megszűnt

Mivel az undort keltő anyagok nem tartoznak az ADR hatálya alá, ezért azon sofőrök számára, akik ezzel a tevékenységgel szándékoztak foglalkozni, egy olyan tanfolyam elvégzése volt szükséges, ahol az ezzel kapcsolatos összes tudnivalót elsajátíthatta az érdeklődő. Maga a képzés az ADR alaptanfolyamokhoz kapcsolódva zajlott.

Egy hatósági döntés értelmében azonban az undort keltő anyagok szállítása képzés megszűnt, így erre a tanfolyamra már nálunk sem iratkozhatnak be az érdeklődők, továbbá hatályukat veszítették az ezen anyagokra vonatkozó korábbi rendelkezések is.

Válasszon helyette ADR tanfolyamaink közül!

Bár az undort keltő anyagok szállítása képzés megszűnt, a Transzport Studium számtalan egyéb ADR tanfolyamot kínál azok számára, akik veszélyes anyagok szállításával kívánnak foglalkozni.

Hasonló cikkek

Kötelező az ADR vizsga Magyarországon törvények és jogszabályok írják elő a veszélyes áru szállításának körülményeit, és ahogy az tudvalevő veszélyes áru szállításával csak ...
A veszélyes áruk ADR-osztályozása A veszélyes árunak – melynek szállítására az ADR (a Veszélyes Áruk Szállításáról szóló Európai Megállapodás) Magyarországon 1979. óta vonatkozik – azo...
Mi a különbség a tartányos és nem-tartányos szállí... A veszélyes áruk fuvarozása az ADR előírásai szerint tartányos vagy nem-tartányos szállítással történhet. Utóbbi esetben az árut küldeménydarabos vagy...
ADR 1.3 oktatás és ADR vizsga A veszélyes áruk szállítása és a veszélyes árukhoz kapcsolódó munka komplex és összetett feladat, minden körülmény között ADR vizsgához kötött, igaz e...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!