Vannak szakmák, melyek megszerzése mindig jó befektetés, ilyen a tehergépkocsi és az autóbuszvezető hivatás is, főleg most, amikor mindként szegmensben munkaerőhiány van. Mit kell tenni ezekért a szakmákért? Elvégezni egy GKI tanfolyamot.

A biztonság jegyében - GKI tanfolyam

A biztonság jegyében – GKI tanfolyam

Igen, a két szakma már egy GKI tanfolyammal megszerezhető, nem kell külön autóbuszvezetői és tehergépkocsi vezetői képzésre járni. Az úgynevezett összevont járművezetői alapképzés gyors, hatékony és ráadásul olcsóbb is mintha külön szereznénk meg a két szakmát. A GKI tanfolyam legfontosabb célja a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele, így a képzés gerincét is az ezzel kapcsolatos tananyag adja, a vizsgán pedig az írásbeli rész mellett, természetesen gyakorlati megmérettetésre is sor kerül. Ez utóbbi mi más is lehetne, mint járművezetés a közúti forgalomban, de a GKI tanfolyam során az esetleges vészhelyzetek elhárítását is megtanulja a hallgató.

Szigorú szabályozások

A biztonságos közlekedés az egész Európai Unión belül egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Ennek jegyében az EU számos intézkedést hozott, így például megszigorította a felelősségre vonásra vonatkozó szabályokat is. A biztonságos közlekedés azért került az unió és így a GKI tanfolyamok fókuszába, mert sajnos szinte minden évben nő a balesetek száma, persze ez azzal is magyarázható, hogy egyre több autós van az utakon. A gyors helyzetfelismerés és a megfelelő döntéshozatal elengedhetetlen egy autóbusz- vagy tehergépkocsi vezető életében, így a GKI tanfolyam során szimulátor segítségével is tanulhatják a leendő sofőrök, hogy hogyan oldható meg egy-egy kialakult probléma. Jelentkezzen még ma tanfolyamainkra!

Hasonló cikkek

Fókuszban a főváros Ha valaki beírja a Google keresőjébe, hogy GKI tanfolyam Budapest, akkor bizony majdnem annyi találata lesz, mintha azt írná be, hogy "fogorvos Budape...
Belgiumban büntetik a sofőröket, ha a vezetőfülkéb... Belgiumban a hatóság megbünteti azon gépkocsisofőröket, akik 45 órás heti pihenőidejüket a vezetőfülkében töltik el. Az új, 2014. június 21-én hatályb...
Autóbusszal belvárosban és külföldön Ahhoz, hogy valaki jogszerűen vezessen autóbuszt közúton a D1, D1+E, D, D+E kategóriájú vezetői engedély mellett GKI vizsgát is kell tennie, no meg el...
GKI tanfolyam bárhol Egyszerűen és rugalmasan is elvégezhetőek a továbbképzések. A tehergépkocsi vezetőknek és az autóbuszvezetőknek is öt évente továbbképzésen, egy ismer...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!