A veszélyes áruk szállításával kapcsolatban a hatóságok mindig is szigorú szankciókkal éltek, a nem megfelelő szállítás, illetőleg árukezelés büntetése jelenleg 30.000 és 500.000 forint között mozog, ahhoz pedig, hogy valaki veszélyes áruval foglalkozzon ADR tanfolyamot kell végezni.

Kockázati tényező

Kockázati tényező

Az ADR tanfolyamoknak több válfaja is létezik, attól függően, hogy valaki tartányos, vagy nem-tartányos formában szállít veszélyes, vagy nem vezet ugyan gépjárművet, de olyan helyen dolgozik, ahol veszélyes árut pakolnak és külön ADR tanfolyam a biztonsági tanácsadók képzése is. A fentiek pedig csak az alapképzésekre vonatkoznak, mivel ötévente mindenkinek, aki valamilyen formában veszélyes áruval akar foglalkozni, ismeretfelújító ADR tanfolyamon kell részt vennie. Zárójelben jegyezzük meg, hogy öt évnél ez történhetne sűrűbben is, mivel az ADR-rel kapcsolatos módosítások és kiegészítések általában 2 évenként lépnek hatályba. Ez egyébként minisztériumi hatáskörbe tartozik.

Az ADR tanfolyam után

A veszélyes áruk szállításának kockázatát sokan hajlamosak alábecsülni, holott nem véletlenül hívják veszélyes árunak a veszélyes árut, nincsen olyan változata, amelynek a környezetre ne lenne valamilyen formában káros hatása. Nem véletlen, hogy az ADR tanfolyamra való jelentkezésnek is szigorúbbak a feltételei, mint a legtöbb egyéb szakmai képzésnek. A munkavégzésre vonatkozó jogszabályok is szigorúak: a veszélyes áruk szállításánál minden közreműködő személy az őt érintő területen teljes felelősséggel bír, aki pedig nem a szabályozásnak megfelelően végzi a munkáját az szabálysértést követ el.

Hasonló cikkek

ADR tartányos alapképzés Ugye, ha már van nem-tartányos alapképzés, azt várnánk, hogy tartányos alapképzés is legyen? A dolog ennél egy picit bonyolultabb, itt az idő, hogy re...
Az ADR tanfolyam célja Az ADR tanfolyam elvégzése minden olyan gépjárművezető számára ajánlott, aki veszélyes anyagokat szállít, akár tartányos, akár nem-tartányos formában....
ADR tanfolyam a biztonságért Nem csak a biztonsági tanácsadóknak, de mindenkinek ADR tanfolyamot kell végeznie, aki részt vesz a veszélyes áru szállításának a folyamatában. Igaz e...
Kötelező az ADR vizsga Magyarországon törvények és jogszabályok írják elő a veszélyes áru szállításának körülményeit, és ahogy az tudvalevő veszélyes áru szállításával csak ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!