Az Európai Unió egész területén, illetőleg a tagországok közötti veszélyes áruszállítás esetére, egyaránt egységesek az ADR jogszabályok. Szárazföldön csak egy esetben van ez alól kivétel, amikor a fegyveres erők tulajdonában lévő gépjárművön és elkerített formában történik a szállítás.

ADR jogszabályok

ADR jogszabályok

Minden más esetben a fuvarozó köteles betartani a veszélyes áruk szárazföldi szállítására vonatkozó ADR jogszabályokat. A közúti áruszállítás formái közül ugyanis, érthető módon, a veszélyes áruk szállítása bír a legnagyobb felelősséggel és így szigorral. Érvényes ez egyaránt a jármű és a rakomány helyzetére valamint állapotára, de kiemelten figyelni kell az árut érintő környezeti hatásokra is, melyek szintén ADR jogszabályokhoz kötöttek. Ilyen lehet például a magas hőmérséklet vagy a lehullott csapadék miatt csúszóssá váló utak.

Változás és bővülés

2015. január elsejétől több ADR jogszabály is módosult, melyet a veszélyes árúk szállításában érdekelt cégek kötelesek nyomon követni. Ettől az időponttól kezdve, a veszélyes árunak minősülő anyagok száma is emelkedett, melyeket így szintén érintenek az ADR jogszabályok. A rakomány, valamint a szállítás környezeti feltételeinek folyamatos ellenőrzésére minden fuvarozót érint. Az új anyagok közé tartoznak például a félvezetők előállításához használt gázok, az aszimmetrikus kondenzátorok, a kiselejtezett, üres, tisztítatlan csomagolóeszközök, illetőleg a sugárzást érzékelő rendszerek. Amennyiben az áruszállításban érintett cég nem követi ezen változásokat, és nem alkalmaz legalább egy ADR biztonsági tanácsadót, az súlyos bírságot von maga után.

Hasonló cikkek

Veszélyes áru szállítás és az alagutak A veszélyes anyagok nemzetközi szállítása során a teherautó sofőrje számos esetben szembesülhet olyan domborzati jellemzőkkel és mesterségesen épített...
Biztonságban a veszéllyel Minden olyan vállalkozás köteles veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadót alkalmazni, amely Magyarország területén veszélyes áruk vagy hulladék ...
Jogszabályok mentén – a Veszélyes áru bizton... Statisztikai adatok szerint jelenleg, megközelítőleg az összes szállított árumennyiségnek közel 15 %-a veszélyes áru, így ennek fényében van szükség v...
A biztonsági tanácsadó feladatai Az ADR 1.8.3 előírásai, illetve a 25/2014 (IV.30.) NFM rendelet szerint a veszélyes áruk közúti, vasúti vagy belvízi, tartányos vagy nemtartányos, öml...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!