Bár emelőgépkezelő tanfolyamot akkoriban még nem kellett végezni, de emelőgépet vagy más szóval darut, már az ókorban is használtak. Akárcsak napjainkban, akkor is az építkezéseknél tett hasznos szolgálatot, mivel kiváltotta a puszta emberi erőt. Emelőgép kezelőnek lenni tehát, bátran mondhatjuk, meglehetősen ősi mesterség.

Emelőgép régen és most

Emelőgép régen és most

Az első darukat Egyiptomban használták, adja magát a kérdés, hogy bizonyára a piramisok építéséhez, de nem így van. Pontosabban a régészeti leletek szerint a mezőgazdaságban jelentek meg az első daruk. A történeti leletek szerint építkezéshez emelőgépet először az i.e. 6. században használtak Görögországban, templomok építéséhez. Könnyen lehet, hogy ekkoriban már valamilyen formában emelőgépkezelő tanfolyamot is kellett végezniük a dolgozóknak, hiszen valóban komoly szakmáról van szó. A modern korban, a gépesítést követően ugrott meg az emelőgépek szerepe az építkezéseknél, a logisztikában és még számos egyéb területen, napjainkban pedig folyamatosan nő az igény a szakemberekre.

Kötelező az emelőgépkezelő tanfolyam

Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy miért. Az anyagmozgatás felelősségteljes és nem veszélytelen szakma, így az emelőgépkezelő tanfolyamon is nagy hangsúlyt kap a munkavédelem. Aki elvégez egy emelőgépkezelő tanfolyamot, az az építőiparban, a szállítás, raktározás területén, logisztikákban és még számos helyen helyezkedhet el, ahol speciális feladatok várnak rá. Egy emelőgépkezelő tanfolyam vizsgával együtt mindössze két hét, a képzésre pedig mindenki jelentkezhet, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét, legalább nyolc általános iskolai végzettsége van és egészségügyileg megfelel a feladatra. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert egy emelőgépkezelő tanfolyam elvégzésével az embernek új szakmája lesz, amit a fentiek tükrében, meglehetősen könnyen szerezhet meg, a szakemberekre való igény pedig hatalmas.

Három gépcsoportra is

Az emelőgépkezelő tanfolyamot, akárcsak a targoncák esetében egyszerre akár három gépcsoportra is el lehet végezni, pontosabban, ennyiből lehet majd vizsgázni a képzés végén. Ez azért hasznos, mert így a feladatok száma megsokszorozódik, amit a munkavállaló el tud végezni és ezzel, természetesen még vonzóbb lesz a munkáltató szemében. Az emelőgépkezelő tanfolyam elméleti és gyakorlati részből is áll, a tanuló teljes körű tudást fog kapni a két hetes intenzív képzésen, hogy aztán profi módon végezhesse a munkáját. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy egy emelőgépkezelő tanfolyamon csak a gyakorlati rész számít és az elmélet afféle kötelező rossz, gyorsan mondjuk, hogy ez tévedés. Mindenekelőtt azért, mert az emelőgépkezelő tanfolyam elméleti részén lehet megtanulni a munkavédelemmel kapcsolatos ismereteket, a biztonság pedig kiemelten fontos ebben a szakmában. Szinte már mindenhol van munkavédelmi oktatás és valóban itt-ott akár fölösleges is, de ott ahol az ember sok tonnás súlyokat emel a magasba, majd rakja le azokat egy szűk helyen, ott nagyon is indokolt. Ennek fényében pedig az órákon is érdemes figyelni.

Hasonló cikkek

Bárki jelentkezhet targoncavezetői tanfolyamra? Sok raktárban dolgozó alkalmazott szemez a targoncavezetői állásokkal, de a legtöbben nem jutnak el a megvalósításig. Pedig sokkal egyszerűbb targonca...
Várja Európa a földmunkagép kezelőket Ausztria, Németország, Svédország, Dánia - ezek azok az országok, ahol a legnagyobb igény van földmunkagép kezelőkre, de egész Európából érkeznek állá...
Milyen feladatokból tevődik össze az OKJ targonca ... Hogyan tehetünk le targonca vizsgát? Az Építő- és anyagmozgató gép kezelője szakmacsoporton belül a targonca szakmairányra vonatkozó képzettséget kül...
Gépkezelőknek fontos dátum: 2015. december 31.! Frissítés : Még fél év haladék a gépkezelőknek – 2016. június 30. Jogszabályváltozás és besorolás-módosítás Itt a blogon is többször került már szób...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!