Van egy jó hírünk: korábban külön tanfolyamra kellett járnia azoknak, akik személygépkocsis személyszállítással szerettek volna foglalkozni, és azoknak, akik személytaxis személyszállítást szerettek volna végezni vállalkozóként. A két képzést azonban összevonta a jogalkotó, így mos már elegendő egy tanfolyam és egy vizsga a két szakmához.

A két tanfolyam azért került összevonásra, mert nagyban hasonlítanak egymásra, mindegyik tevékenységi kör személygépkocsis személyszállításról szól, csak az egyik esetben van taxióra az autóban, a másikban pedig nincsen. A hasonló tevékenységi kör miatt a képzés tananyaga és a vizsga is hasonló volt, így logikus döntésként egyesítettük a két képzést, így mostantól, egy bizonyítvánnyal, két típusú vállalkozásba is kezdhetnek a végzett hallgató.

A személytaxis és személygépkocsis személyszállító vállalkozó tanfolyam

A személytaxis és személygépkocsis személyszállító vállalkozó tanfolyam

Más a célcsoport

Az egyesített képzés elvégzésével azonban a tevékenységi kör is kibővül, mert ugyan hasonlít a két munka egymásra, de más ügyfélkört céloz meg. Míg a taxiórával történő személyszállításnál önálló vállalkozóként taxizhatunk vagy alvállalkozóként dolgozhatunk egy nagyobb taxis társaságnál, addig a másik esetben ez nem érvényes. Mivel a személygépkocsis személyszállítás esetében nincsen taxióra az autóban, így a személyszállítást úgynevezett főszolgáltatáshoz kell kötni. Mi is az a főszolgáltatás: például idegenforgalmi, turisztikai, sport vagy kulturális tevékenység. Minden olyan terület, ahol embereket kell egy adott helyszínről a másikra szállítani egy szolgáltatás részeként. Éppen ezért jelent nagy előnyt az egyesített képzés, mert így gyakorlatilag minden olyan területen részt vehetünk vállalkozóként, ami személygépkocsis személyszállítással történik.

Vállalkozóként sikeresen

Mivel a képzés vállalkozói, így a taxizás és a személyszállítás esetében is, mint vállalkozó vehetünk részt a munkában, vagy irányíthatunk egy vállalkozást. Mindenkinek ajánlott, aki már huzamosabb ideje dolgozik valamelyik szakmában és úgy dönt, hogy mostantól nem alkalmazottként szeretné megkeresni a pénzét, hanem önálló vállalkozásba kezd inkább. A legtöbb kezdő vállalkozó, vagy aki vállalkozáson töri a fejét, úgy van vele, hogy a szakmai tapasztalat és szerencsés esetben egy meglévő kapcsolatrendszer elegendő a sikerhez. Ezek kétség kívül rendkívül fontos dolgok, de egy vállalkozás mindennapi élete sok buktatót is rejthet magában, a képzésen, mi ezekhez a gyakorlati dolgokhoz kínálunk hasznosítható tudást.

A vállalkozó és az alkalmazott gépkocsivezető között az a nagy különbség, hogy a gépkocsivezetőnek megmondják, mit dolgozzon, a vállalkozónak meg “ki kell találnia” mit csináljanak a dolgozói.

Amit megtanulunk

A képzésnek előfeltétele nincsen, csak a szükséges okmányokat kell bemutatni, köztük természetesen az érvényes vezetői engedélyt. Mivel a képzés egy vállalkozás irányításával kapcsolatos teendőket tanítja meg, így a három napos tanfolyam tananyagát is ennek fényében állítottuk össze.

Ilyen a vállalkozással kapcsolatos gazdasági, pénzügyi, adózási ismeretek, ami elengedhetetlen minden sikeres vállalkozás működéséhez, és amit nem feltétlenül ismer az, aki korábban munkavállalóként vett részt a személyszállítás fenti két formájának valamelyikében.

A képzés alatt elsajátíthatóak az általános vállalkozói ismeretek is, amit a későbbiekben egyéb területeken is hasznosítani tud a hallgató. A vállalkozással kapcsolatos munkaügyi ismeretek szintén olyan terület, ami nélkülözhetetlen egy vállalkozó életében, ahogy a személyszállítást érintő jogszabály ismeretek és a személyszállító szerződések szabályai is.

Jelentkezzen még ma, és szerezze meg Ön is ezt a rendkívül népszerű képesítést!

 

Hasonló cikkek

Kulcs a nagyvilághoz Sokat hallhatunk-olvashatunk arról, hogy milyen tempóban globalizálódik a világunk. A utazási és szállítási módok fejlődésével nem csak a magánemberek...
Mit fontos tudni az EKÁER-ről? 2014-ben fogadta el az Országgyűlés az adótörvény azon módosításait, amelyek a gazdaság fehérítését szolgálják. Ezek között kiemelt szerepet tölt be a...
Lendületben az árufuvarozás Hogy mennyire keresett szakma a belföldi árufuvarozó, jól mutatja, hogy az online áruházak legnagyobb kihívása, hogy határidőn belül meg tudják oldani...
Kulcs a sikerhez: vállalkozói képzés Amikor az ember hosszú időn át dolgozik egy cég alkalmazottjaként, és hatalmas tapasztalatra tesz szert, akkor felmerül benne a kérdés, hogy miért ne ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!