Az ADR előírásai alapján minden olyan járművet, amely valamilyen veszélyes anyagot szállít, ADR táblákkal kell jelölni.

Az ADR tábláknak két fajtáját különböztetjük meg: a szám nélkülieket, valamint a számozottakat. Közös jellemzőjük, hogy narancssárga színűek, illetve vékony fekete kerettel szegélyezettek, továbbá az is, hogy téglalap alakúak.

ADR tanfolyam és vizsga

ADR tanfolyam és vizsga

Számozott és szám nélküli ADR táblák

A szám nélküli ADR táblák a küldeménydarabos szállítás esetén, míg a számozottak az ömlesztett és tartányos szállítás esetén alkalmazandóak.

Ugyancsak az ADR írja elő azt is, hogy mely szállítási módok esetén hol kötelező a szállítást végző járműveken elhelyezni a táblákat, a megjelölés ugyanis szállítási módozatonként eltér egymástól. Sőt, bizonyos esetekben úgynevezett könnyített jelölés is alkalmazható – ezeket az eseteket is az ADR szabályzat írja le pontosan.

Mit jelölnek a számok az ADR táblákon?

A számozott ADR táblákon két, egymás alatt elhelyezkedő számot találunk. A két szám közül a felső a veszélyt jelző szám, az alsó pedig az úgynevezett UN szám.

A veszélyt jelző szám arra a veszélyességi osztályra utal, amely osztályba az adott veszélyes anyag az ADR alapján tartozik. (A gázok esetén ez a 2, míg radioaktív anyagoknál a 7, illetve az ezekkel a számjegyekkel kezdődő többjegyű számok.)

Az UN szám az anyagazonosító szám, amiből pontosan kiderül, hogy mit is szállít a jármű. Ez a szám mindig négyjegyű – ha háromjegyű, akkor nullával kezdődik.

Ha tehát egy számozott ADR táblán a 33 és az 1203 szerepel, akkor a veszélyes áru a könnyen gyulladó folyadékok osztályába (33) sorolandó, és a motorbenzinről (1203) van szó.

Az ADR táblákkal kapcsolatos ismeretek az ADR tanfolyam keretében sajátíthatóak el, aminek az elvégzése mindenkinek javasolt, aki a veszélyes árukkal a szállítás bármely fázisában kapcsolatba kerül. Jelentkezzen még ma tanfolyamainkra!

Hasonló cikkek

ADR tanácsadó képzés Az ADR tanácsadó képzés kiváló lehetőség mindenki számára, aki hosszabb ideje foglalkozik már valamilyen formában veszélyes árú szállítással. A hossza...
Az ADR vizsga nem játék Aki veszélyes áru szállítással foglalkozik, annak ADR tanfolyamon kell részt vennie, majd ezt követően ADR vizsgát kell tennie. A követelmények és az ...
Az ADR oktatásról Mindenki érintett, aki valamilyen formában részt vesz a szállítási folyamatban. Magát az ADR egyezményt még 1957-ben Genfben írták alá, de csak tíz év...
ADR 1.3 oktatás és ADR vizsga A veszélyes áruk szállítása és a veszélyes árukhoz kapcsolódó munka komplex és összetett feladat, minden körülmény között ADR vizsgához kötött, igaz e...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!