Magyarországon törvények és jogszabályok írják elő a veszélyes áru szállításának körülményeit, és ahogy az tudvalevő veszélyes áru szállításával csak az foglalkozhat, aki korábban sikeres ADR vizsgát tett. A környezetünk és az emberek védelme egyaránt megköveteli, hogy minden a legszigorúbb feltételek mellett történjen az utakon.

Kötelező az ADR vizsga

Kötelező az ADR vizsga

Veszélyes árunak nevezzük azokat az áruféleségeket, amelyek a szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt, egészségkárosító  hatást vagy környezetkárosító tulajdonságokat hordoznak. Érthető tehát, hogy a szállítási folyamatban nem vehet részt olyan személy, aki nem rendelkezik érvényes ADR vizsgával. Fontos hangsúlyozni, hogy érvényessel, mert az ágazatban dolgozóknak öt évente ismeretfelújító képzésen kell részt venniük, amit aztán szintén egy ADR vizsga követ. Az ADR megállapodást immár, több mint hatvan éve, még 1957-ben Genfben kötötték, hazán pedig 1979-ben, azaz pontosan harminc éve csatlakozott hozzá, és innentől kötelező az ADR vizsga letétele is.

Mindenre kiterjedő módosítások

Azért kell öt évente ADR vizsgát tenni, mert az Innovációs és Technológiai Minisztérium két évente közleményben adja ki az ADR-re vonatkozó módosításokat. Hogy kicsit jobban lássuk, hogy ez mekkora horderejű dolog, 2017-ben, ezek a változtatások 150 oldalt tettek ki. Jóllehet, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a két évente kiadott közlemény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás  módosulásáról szólnak. Azok a módosítások, melyek indokolttá teszik az öt évenkénti ADR vizsgát, gyakorlatilag mindenre kiterjedhetnek. Tavalyelőtt, 2017-ben például új veszélyességi bárcák kerültek bevezetésre, változott a BK3 ömlesztettáru konténerek szállításának a módja, a szárazjég szállítása vagy a lítium-ion akkumulátorok jelzése, hogy csak párat említsünk a számtalan változtatásból. Ebből is látható, hogy ez érinti a tartányos és a nem tartányos áruszállításban részvevőket is, az ADR biztonsági tanácsadókról nem is beszélve.

Változó feladatkörök

Az utóbbi feladatköre például két éve is módosult, kötelezettségei alá került a veszélyes áru csomagolása és töltése is, míg korábban csak a ki és berakodás tartozott a hatáskörébe. Magyarul a veszélyes áruk csomagolását és töltését végző vállalatoknak is kötelező lett ADR biztonsági tanácsadót alkalmazni. Persze ez egy sikeres ADR vizsga után jó hír, mert így gyarapodott a lehetséges munkák száma is. Folyamatosan bevezetésre kerülnek új fogalmak is, ilyen például a 2017-es “jól szellőzött” jármű , ami a szárazjég szállítás kapcsán vált kötelezővé. A fentiekből is látszik, hogy aki ADR tanfolyamon töri a fejét, annak bizony lesz tanulni valója, ha sikeresen akarja letenni az ADR vizsgát. Az ADR vizsga után azonban kétség kívül izgalmas területen lehet majd dolgozni, ahol minden nap új kihívást jelent. Ezeket a kihívásokat azonban semmiképpen sem szabad félvállról venni, ahogy az ADR vizsgát sem, hiszen kevesebb felelősségteljes munka van, mint a veszélyes áru szállítása.

Hasonló cikkek

A szállítás magasiskolája Ahány veszélyes áru, annyi szállítási mód. Jó ez természetesen nem teljesen igaz, de tény, hogy aki ADR oktatáson vesz részt, az könnyen lepődik meg a...
Az ADR vizsga nem játék Aki veszélyes áru szállítással foglalkozik, annak ADR tanfolyamon kell részt vennie, majd ezt követően ADR vizsgát kell tennie. A követelmények és az ...
Miről szól az ADR 1.3 fejezete? Veszélyes áruk A veszélyes áruk csoportjába tartozó anyagok és termékek kezelése nagy körültekintést kíván. Ezek a termékek vagy mérgező, illetve ron...
Az ADR jogszabály A veszélyes anyagok közúti szállítására külön előírások vonatkoznak, hiszen ezen anyagok igen károsak, ezért különösen fontos, hogy a fuvarozásuk a le...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!