A taxivezetői engedély megszerzése több szempontból is előnyös lehet. Egyrészt, mert így olyan képesítéshez jut, amivel bármikor elhelyezkedhet – például akkor is, ha éppen két munkahely között van, de akkor is, ha csupán másodállást keres.

A taxivezetői engedély megszerzéséhez szükséges feltételek

A taxivezetői engedély megszerzése nem kíván komoly előfeltételeket. Azoknak, akik tanfolyamainkra szeretnének jelentkezni, csupán három feltételnek kell megfelelniük. Az első, hogy rendelkezniük kell B kategóriájú jogosítvánnyal, mégpedig legalább két éve – ez a második kritérium –, illetve a betöltött 21. életév is szerepel a szempontok között.

A taxivezetői engedély megszerzése

A taxivezetői engedély megszerzése

Akik a fenti elvárásoknak megfelelnek, azoknak a taxivezetői engedély megszerzése céljából taxi gépkocsivezető alapképzésen kell részt venniük, míg azoknak, akik rendelkeznek személygépkocsis személyszállító alapképesítéssel, elég a kiegészítő képzést elvégezniük.

Mennyi idő alatt lehetséges a taxivezetői engedély megszerzése?

A taxivezetői engedély megszerzése egy háromnapos tanfolyam keretében történik. A képzés a hét utolsó három napján zajlik – péntek, szombat, vasárnap –, amit hatósági vizsga zár. A tanfolyamon való részvétel mindenki számára kötelező, és tantárgyi felmentést sem biztosít a jogszabály.

Mindezzel együtt a taxivezetői engedély megszerzése viszonylag gyorsan megy, és a hatósági bizonyítvány birtokában máris autóba ülhet, és mint taxisofőr róhatja az utcákat egy cég alkalmazottjaként. Jelentkezzen még ma tanfolyamunkra!

Hasonló cikkek

Személyesen vagy az interneten Jó hír mindenkinek, de főleg azoknak, akiknek zsúfoltak a mindennapjaik, hogy GKI továbbképzéseinket immár nem csak személyesen, de online, az interne...
Kamionosnak feltétlen kell GKI árufuvarozói engedé... A GKI azaz a Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány mibenlétéről korábban már többször írtunk. Sokszor részleteztük azt is, hogy milyen tanfolyamokon, ...
Mi az a Ro-La? A Ro-La vagy RoLa a német Rollende Landstrasse kifejezés rövidítése, amely magyarul gördülő országutat jelent. Kombinált szállítási mód, amelynek célj...
Hogyan szabályozza az Unió a gépkocsivezetők más e... A gépkocsivezetők munkája során vannak olyan helyzetek, amikor a sofőr az általa kísért gépkocsival együtt más közlekedési eszközön utazik. Alapvetően...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!