A taxizás feltételei 2018. január elsejétől megváltoztak, akkori adatok szerint ebben több, mint 7000 ember volt érintett. A módosítások több dologra kiterjedtek, egy azonban nem változott és nem is fog. Aki taxizni akar, annak taxis vizsgát kell tennie, ellőtte pedig elvégeznie egy tanfolyamot.

Taxis vizsga

Taxis vizsga

A tavaly év eleji változásoknak bizonyára sokan nem örültek, ekkor került bevezetésre például, hogy tíz évnél régebbi autót nem lehet forgalomba helyezni, teljesen függetlenül annak műszaki állapotától és a fogyasztásától. Aztán hiába van valakinek taxis vizsgája, nem mehet ki dolgozni, ha az autó nem légkondicionált és nem rendelkezik legalább Euro III-as belsőégésű motorral (kivéve Budapest területe, ahol 2018. január 1-től Euró V besorolású), vagy elektromos hajtású motorral. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a tavalyi szabályozás még egy 1988-as, azaz 30 éves rendeletet változtatott meg, mégpedig abból a célból, hogy a hazai taxizás is a nemzetközi tendenciák is a változások irányába haladjon. A tanfolyamra való jelentkezésnek és a taxis vizsga megszerzésének a feltételei már jó ideje nem változtak. Ami szükséges hozzá: minimum két éve érvényben lévő „B” kategóriás vezetői engedély, betöltött 21 éves életkor, valamint, ha valaki a taxis vizsga után taxizni is akar, akkor eü. 2. csop. orvosi alkalmassági és PÁV II. alkalmassági vizsgálat szükséges.

Röviden hosszú távra

A taxis vizsgát érdemes megszerezni, hiszen 2017-es adatok szerint az átlag bevétele egy taxisnak, havi 700-800 ezer forint, azóta pedig egyre nagyobb az igény a szolgáltatásra. A számok annak tükrében talán még vonzóbbak lesznek, hogy a taxis vizsga megszerzésére irányuló tanfolyam mindössze három napos. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a sikeres taxis vizsga után nem lehet azonnal autóba pattanni, hanem eleget kell tenni bizonyos kötelezettségeknek, melynek anyagi vonzata is van. Ilyen például a taxióra beszerelése, ami tavalyi adatok szerint 200 ezer forint, a hitelesítése pedig 20 ezer forint minden második évben.

A taxis vizsga megszerzése csak arra jogosítja a birtokosát, hogy alkalmazott gépkocsivezetőként dolgozzon egy társaság autóján. Azt azonban tudni kell, hogy ha valaki saját maga jogán akar vállalkozni, akkor nem elég a gépkocsivezetői vizsga, hanem a szakmai irányítói végzettséget is meg kell szerezni, amit a köznyelv vállalkozói vizsgának hív.

Kevés a taxis

Vidéken is, de főleg Budapesten nő évről-évre a turizmus, ami az egyik fő oka annak, hogy a szolgáltatásra is egyre nagyobb az igény, időről-időre pedig kiderül, hogy kevesen rendelkeznek taxis vizsgával, kevés a taxis, a város többet is elbírna. A tanfolyam rövidsége miatt, akár másod állásnak is tökéletes választás lehet a taxis vizsga megszerzése, hiszen adott esetben az ember szabadon oszthatja be az idejét, akkor dolgozik, amikor neki van kedve hozzá. Persze többet kint lenni az több fuvart jelent és vannak frekventáltabb időszakok is, amikor érdemesebb kint lenni, ilyen természetesen a hétvége és városrésztől függően az éjszaka. A taxis vizsga megszerzése mindenesetre potenciális esély elhelyezkedésre mindenki számára, aki szeret vezetni, jó a kommunikációs készsége és még a monotonitást is bírja.

Hasonló cikkek

Taxis vizsga és egy kis történelem Európában és Amerikában is szinte egy időben jelent meg a taxis személyszállítás, mégpedig az 1890-es évek elején, persze akkoriban a magánszemélyek f...
Hagyj fel az anyósüléssel! Hová parancsolja? Valószínűleg sokan hallották már ezt a mondat olvasóink közül, amikor siettükben bepattantak egy taxi anyósülésére és az is biztos, ...
Biztonságos vezetés télen is A téli időszak – a havas utak, a jég, a lefagyott aszfalt – nagy kihívások elé állítja a sofőröket. Egy személygépkocsit sem egyszerű ilyenkor vezetni...
A sárga pilóták Ha valaki megnézi, hogy mégis mennyibe kerül egy taxis alapképzés, jó eséllyel meglepődik, hogy ennyi pénzért, ma Magyarországon, új szakmához lehet j...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!