Szakmai fórumokon, gyakran lehet olvasni, hogy az ADR nem játék, komolyan kell venni, és csak jól képzett, felkészült szakembereknek lenne szabad vele foglalkozni. Tény, hogy az ADR vizsga ára magasabbra rúg, mint ha rakományrögzítésből vizsgázik valaki, de ez egyenesen arányos a későbbi elhelyezkedési lehetőségekkel.

ADR tanfolyam és vizsga

ADR tanfolyam és vizsga

A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás 1957-ben Genfben jött létre, hazánk pedig 1979 óta tagja. Azóta rengeteg új szabályozás lépett érvénybe és a módosítások állandóak, így nem véletlen, hogy annak, aki veszélyes áru szállításával foglalkozik, ötévente ismeretfelújító tanfolyamon kell részt vennie. A rendszer bonyolultságából adódik, hogy az ADR vizsga ára is változó, más az alapképzésé és más az ismeretfelújítóé, de osztályonként is különböznek az ADR vizsga árak. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a szakemberhiány miatt az elhelyezkedés nem fog problémát jelenteni és a szakirányú képzettség a fizetésekben is realizálódik.

Fuvarozás és tanácsadás

Veszélyes anyag minden olyan anyag, amely a termelés, csomagolás, rakodás, szállítás, raktározás, felhasználás közben a környezetre káros, ártalmas lehet. Ha valaki veszélyes árukkal szeretne foglalkozni, de nem fuvarozóként, az például ADR biztonsági tanácsadóként is elhelyezkedhet, tanácsadót minden olyan cégnek kötelező foglalkoztatnia, aki ezen a területen tevékenykedik. Az ADR vizsga ára itt szintén a későbbi elhelyezkedési lehetőségekhez igazodik. Ez utóbbira akkor lehet jelentkezni, ha valakinek felsőfokú végzettsége van és legalább két évig veszélyes áru szállítással kapcsolatos feladatot látott el, vagy középfokú végzettsége van és öt éve dolgozik már a szakmában.

Hasonló cikkek

Kell ötévente az ismeretfelújítás A veszélyes áruk szállításához kötődő munkavégzés során, ötévente mindenkinek ADR ismeretfelújító vizsgát kell tennie, előtte pedig az ismeretfelújító...
Az utak testőrei Nem volna szép dolog rangsorolni azokat a munkánkat, melyeket hivatásszerűen űznek kormánykerék mögött, de az biztos, hogy az ADR egy egészen speciáli...
A veszélyes anyagok őrzői: az ADR biztonsági tanác... A veszélyes anyagok közúti, vasúti és vízi szállítása egyaránt rendkívül precíz és alapos szakértelmet igényel. Az ADR biztonsági tanácsadó tanfolyam ...
Ismétlés a tudás atyja: az ADR ismeretfelújító viz... ADR ismeretfelújító vizsgát kell tennie minden olyan személynek, aki veszélyes áru szállítással foglalkozik, és az öt évig érvényes bizonyítványa hama...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!