Nem a legfrissebb, 2014-es adat, de még így is beszédes, miszerint két évvel ezelőtt 7987 tanuló tett sikeres vizsgát és szerezte meg építő- és anyagmozgató gépre az OKJ-s bizonyítványát. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ebben az évben ez volt a legnépszerűbb OKJ-s szakma. Ráadásul a második helyen végzett motorfűrész-kezelőket is több mint ezer fővel sikerült maga mögé utasítania. A népszerűség egyet jelent azzal, hogy nagy igény van építő és anyagmozgató gép-kezelőkre, ami nem csak akkor, de most is érvényes.

OKJ-s Gépkezelői tanfolyamok - Emelőgépkezelő tanfolyamok

OKJ-s Gépkezelői tanfolyamok – Emelőgépkezelő tanfolyamok

A jogszabály kimondja

Az ide vonatkozó jogszabályban van egy érdekes mondat, e szerint az építő- és anyagmozgató gép kezelő feladata az, hogy a „munkaterületen a szükséges helyváltoztatásokat végzi”. Kicsit körmönfont a megfogalmazás, de rögtön világossá válik, hogy miért is olyan sikeres ez a szakma: az építőipar minden területén, a közművesítéstől a hídépítésig és a logisztikában is a munka arról szól, hogy a dolgok helyet változtatnak, vagyis mozgatni és emelni kell. Ennél azonban azért többről van szó.

Amit tudni kell

Túl az alapvető feladatkörön, azaz az anyagmozgatáson, egy építő- és anyagmozgató gép kezelőnek számos feladata van, amit el kell látnia. Ezek közé tartozik a gépek üzembe helyezése, a gépbiztonság és üzembiztonság ellenőrzése, üzemeltetése, karbantartása. Nem utolsó sorban pedig a munkavédelmi és különleges munkabiztonsági előírások betartása. Jóllehet a karbantartási és biztonsági előírások betartása szinten minden szakma esetében felmerül, de itt különösen fontos, hiszen rendkívül veszélyes szakmáról beszélünk.

Biztonság mindenek felett

A „veszélyes üzem” kifejezés egy jogi fogalom. Aki veszélyes üzemet folytat, az azokért a bekövetkező eseményekért, károkért is felel, amit nem ő okozott.

Az építő- és anyagmozgató gép kezelőre bizony nagy felelősség hárul, hiszen miközben például rakományt emel és rögzít, az ő munkáján múlik, hogy a munkavégzés területén dolgozó, vagy tartózkodó többi ember biztonságban van-e, legalábbis általa. A tanfolyamon nem véletlen kerül nagy hangsúly ennek oktatására és bizony a vizsgára is alaposan fel kell készülni, ha ezt a szakmát szeretné valaki űzni a továbbiakban. Jelentkezzen tanfolyamainkra, ahol megtanulhatja a szakma összes fortélyát és a sikeres vizsga után Önnek is egy versenyképes papír lesz a kezében!

Hasonló cikkek

OKJ Targoncavezető tanfolyam – Ki állíthat k... A targoncavezetői szakma vonzereje Napjainkban a kereskedelem át-meg átszövi nem csak a kontinenseket, hanem az egész bolygót. A termékek előállítása...
Elveszett Gépkezelői igazolvány pótlása Azok a gépkezelők, akik a megfelelő OKJ-s tanfolyamon az emelőgépek, földmunkagépek vagy targoncák kezelését sajátították el, a végén gépkezelői jogos...
Gépkezelőknek fontos dátum: 2015. december 31.! Frissítés : Még fél év haladék a gépkezelőknek – 2016. június 30. Jogszabályváltozás és besorolás-módosítás Itt a blogon is többször került már szób...
Mire kell figyelni targoncás vizsgán? Buktatók. A targoncát kezelni veszélyes üzem Aki iskolába jár és elméleti tanulmányok befejezéseképpen vesz részt vizsgán, méltán várhatja el, hogy az oktatók ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Google+-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!