A veszélyes áruk az ADR-előírások szerint az ömlesztett és a küldeménydarabos módszer mellett tartányos formában szállíthatók. Tartányos szállításkor a veszélyes árut leszerelhető vagy rögzített tartályban, többelemes gázkonténerben, cserefelépítményben, tankkonténerben, battériás járműben, illetve tankkonténerben helyezik el. A tartányos szállításra szigorúbb előírások vonatkoznak, mint a másik két módszerre. A konténerben szállított árukra a veszélyességi bárcákon kívül nagybárcát is el kell helyezni, melynek mérete legalább 25×25 cm. Az árun elhelyezett veszélyt jelző tábla feladata, hogy figyelmeztesse a közlekedés többi résztvevőjét a jármű veszélyes rakományára, illetve baleset esetén nélkülözhetetlen információkat nyújtson a katasztrófaelhárító egységeknek. A táblának tűz- és időjárásállónak kell lennie.

Tartányos szállítás - ADR tanfolyamok

Tartányos szállítás – ADR tanfolyamok

Információk az esetleges veszélyhelyzetek és balesetek elkerülésére

A tartányos szállítással, illetve más módszerrel fuvarozott árut szállító járműben el kell helyezni egy ADR szerinti írásbeli utasítást. Az utasítás, amelyet a szállítást végző vállalkozásnak kell biztosítania, a jármű személyzete számára biztosít információt az esetleges veszélyhelyzetek és balesetek elkerülésére. Az írásos dokumentumot könnyen hozzáférhető helyen, a jármű vezetőfülkéjében kell elhelyezni. Az ADR előírásai szerinti utasítást olyan nyelven kell biztosítani, amelyen a jármű személyzete beszél: ha többféle nemzetiségű személyekből áll a személyzet, a dokumentumnak több nyelven kell rendelkezésre állnia.

A dokumentumnak egy az ADR-előírás szerinti mintát kell követnie

A járműszemélyzetnek az írás tartalmát már a szállítás, illetve a veszélyes anyag járműre rakodása előtt meg kell ismernie. A dokumentumnak meg kell felelnie egy 4 oldalas szabvány szerinti mintának; ettől eltérni nem lehet. Amennyiben ön tartányos áruszállítással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, és meglévő ismeretei felújítására lenne szüksége, illetve kiterjesztené tevékenységét több tartányos árucsoportra is, jelentkezzen most ADR képzésünkre, és tökéletesítse tartánykezelési ismereteit!

 

Hasonló cikkek

Undort keltő anyagok szállítása Az undort keltő anyagok besorolása Az ember életvitele és termelőtevékenysége során – akár falun, akár városban él – számos olyan hulladék és mellékt...
Jogszabályok mentén – a Veszélyes áru bizton... Statisztikai adatok szerint jelenleg, megközelítőleg az összes szállított árumennyiségnek közel 15 %-a veszélyes áru, így ennek fényében van szükség v...
ADR tanfolyam a biztonságért A veszélyes áruk szállítása összetett és bonyolult folyamat, így több ADR tanfolyam is végezhető, hogy utána a különböző területeken, megfelelő szakké...
Az ADR tanácsadó szerepe a vállalat életében Korábbi cikkünkben azt fejtegettük, hogy az ADR tanácsadó alkalmazása törvényileg kötelező az ADR hatálya alá tartozó árukkal dolgozó vállalkozások sz...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!