Nem volna szép dolog rangsorolni azokat a munkánkat, melyeket hivatásszerűen űznek kormánykerék mögött, de az biztos, hogy az ADR egy egészen speciális eset. Sofőrnek lenni, az országutakat járni nap, mint nap rendkívüli fegyelmet, figyelmet és ha már az “F”-nél tartunk mindenekelőtt felelősséget igényel.

ADR tanfolyam és vizsga

ADR képzés

Veszélyes mindennapok

Felelünk önmagunk és mások életéért, és az áruért is, amit szállítunk. Az ADR sofőrök azért vannak egy kicsit mégis speciális helyzetben, mert az nem mindegy, hogy egy halom kenyér vagy éppen valamiféle maró anyag ömlik-e ki az utakra.

Az ADR egészen pontosan Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodását jelenti, vagyis az ADR sofőr valamilyen veszélyes árut szállít. Ez az áru többféle lehet, veszélyes tulajdonságaik alapján kilenc osztályba sorolják őket. A veszélyeket számmal jelölik. A robbanóanyagoktól kezdve a radioaktív anyagokon át a különböző mérgekig számos dolgot jelölnek ezek a számok. Egy valami azonban biztosan közös bennük, hogy rendkívül veszélyesek.

A feltételek

Éppen ezért az aki ADR vizsgát akar szerezni, ne számoljon azzal, hogy hasonló képzésen kell részt vennie, mintha “B” kategóriás jogosítványt szeretne kapni, ezen bizonyítvány egyébként alapfeltétele, hogy részt vehessünk az ADR képzésen. Feltéve, ha elmúltunk 20 évesek, mert korábban sajnos nem vághatunk bele az ADR képzésbe, ami egyébiránt teljes mértékig érthető is.

A szállítási, fuvarozási feladatok megtanulása mellett az ADR képzésen ismereteket kell szerezni a különböző anyagokról is, így egy picit amatőr vegyészekké is válunk a tanfolyam végére, ha sikeres vizsgát szeretnénk tenni. Ezen túl még el kell sajátítani a rendkívüli eseményhez, kárelhárításhoz kapcsolódó ismereteket is, ha pedig mindez megvan, akkor még csak az alapvizsgánál vagyunk, ezután jöhet a szakosodás.

A sikeres szakosító ADR képzés elvégzése, majd a vizsga megszerzése után kapunk engedélyt csak a speciális anyagok szállítására. Ez vonatkozhat robbanóanyagokra és tárgyakra vagy az éppen már említett radioaktív anyagokra. Így aki arra adja a fejét, hogy ADR sofőr lesz, ne vegye félvállról a dolgot, mert tanulnivaló lesz bőven, de megéri, hiszen felelősségteljes munkát végezni, azt jelenti, hogy egyúttal hivatásunk is van.

Hasonló cikkek

Milyen szabályok vonatkoznak a küldeménydarabos sz... A veszélyes áruk szállítására vonatkozó ADR-előírások az adott áru osztályától, illetve a szállítás módjától függenek. Az ADR-előírások általában a sz...
A mezőgazdasági vegyszerek és undort keltő anyagok... A mezőgazdasági vegyszerek és undort keltő anyagok szállítására vonatkozó szabályok A mezőgazdasági vegyszerek szállításának szabályait a mezőgazdasá...
Mit kell tudni az ADR oktatási bizonyítványról?... A vezetés (személygépkocsi vagy épp teherautó esetében) csak bizonyos tudás és ezt igazoló dokumentumok megléte esetében lehetséges, ráadásul vannak o...
ADR tanfolyam a biztonságért Nem csak a biztonsági tanácsadóknak, de mindenkinek ADR tanfolyamot kell végeznie, aki részt vesz a veszélyes áru szállításának a folyamatában. Igaz e...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!