Legyen szó autóbuszos vagy tehergépkocsis vezetésről, aki a közúti forgalomban vesz részt, annak betéve kell tudnia a GKI vizsga tananyagát, hogy szabályosan és biztonságosan végezhesse el a munkáját. Nem véletlen az sem, hogy az alaptanfolyamot követően, öt évente ismeretfelújító tanfolyamon kell részt vennie mindenkinek, aki a szakmában akar maradni.

A GKI vizsga tananyagáról

A GKI vizsga tananyagáról

A biztonságos és szakszerű vezetés csak a legalapvetőbb ismeret, amit tudnia kell a sofőröknek, a GKI vizsga tananyaga ettől jóval összetettebb. Persze a biztonság a legfontosabb tényező és az ide vonatkozó dolgokat is jobban kell tudnia annak, akinek a vezetés a szakmája. De ezen kívül, ide tartozik például, hogy a gépkocsivezetők ismerjék a forgalomban részt vevő autóbuszokkal, tehergépkocsikkal kapcsolatos műszaki ismereteket és környezetvédelmi előírásokat. Az utóbbinál arra kell gondolni, hogy optimális szinten tudják tartani a tüzelőanyag fogyasztást. Az előbbinél pedig, hogy felismerjék az autóbuszokon, a tehergépkocsikon leggyakrabban előforduló meghibásodásokat és a kisebb problémákat orvosolni is tudják. Tehát a GKI vizsga tananyagának van egy erős műszaki vonala is. Ha belegondolunk ez teljesen érthető, hiszen akinek a vezetés a szakmája, az érthető módon előbb-utóbb szembesülni kénytelen valamilyen problémával.

Ismerni kell a szabályokat

A GKI vizsga tananyagának fontos részét képezi a különböző előírások megfelelő alkalmazása is. Legyen szó hagyományos, vagy e-learninges oktatásról, meg kell tanulni a tachográf működtetését, az adatok tárolását, az adatletöltésre vonatkozó szabályokat. De nyugodtan kiemelhetjük, hogy a pihenőidők betartását, illetőleg ennek fontosságát is meg kell tanulni. A GKI vizsga tananyagát képezi az is, hogy a gépkocsivezetők legyenek tisztában a személy és áruszállítási tevékenységre vonatkozó engedélyek, szerződések szerinti kötelességeknek. Ismerjék a  speciális árukísérő okmányokat, a nemzetközi személy és áruszállítási egyezmények rájuk vonatkozó rendelkezéseit. Bár ezek mindenekelőtt elméleti ismeretek, mindenképpen meg kell tanulni, hiszen a mindennapi munka része lesz, hogy tudjuk használni őket.

Speciális ismeretek

A GKI vizsga tananyagának olyan elméleti része is van, mint a személy- és árufuvarozás piaci és gazdasági környezetének az ismerete. Még olyan speciális témában is tájékozódniuk kell a leendő sofőröknek, mint a  bűncselekmények, különösen az embercsempészet és az illegális bevándorlás megelőzése, illetőleg a kialakult helyzet megfelelő kezelése. A GKI vizsga tananyaga továbbá, hogy megfelelő módon tudjuk kezelni az utasokat, pozitív legyen a fellépésünk, de a különböző veszélyhelyzetek elkerülése is ide tartozik. A GKI vizsga tananyaga tehát jóval összetettebb, mit azt valaki elsőre gondolná, ez azért van így, mert a mindennapos munkavégzés során a legkülönbözőbb helyzetek alakulhatnak ki, melyeket a megfelelő módon kell tudni kezelni. Ha valaki kellőképpen elsajátítja a GKI vizsga tananyagát, az a kialakult problémákat is hatékonyan fogja tudni orvosolni.

Hasonló cikkek

GKI tanfolyam Budapesten GKI tanfolyam Budapesten és számos vidéki városban is indul, de sajnos nem mindenütt. Sokan nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy közvetlenül ...
Már bárhonnan tanulható Mindenkinek GKI vizsgát kell tennie, aki gépkocsivezetőként dolgozik, vagy aki autóbuszos személyszállítással foglalkozik. A GKI vizsga előtt először ...
Mit kell tudni a CMR fuvarlevélről? A fuvarozás során rengeteg szabályt be kell tartani, és kiemelkedő fontossága van a megfelelő dokumentumok kitöltésének. Ezen dokumentumok nélkül s...
A legfontosabbak a GKI vizsgáról GKI vizsgát kell tennie mindenkinek, aki autóbuszt vagy 3,5 tonnánál nehezebb járművet akar vezetni közúton. A teljesség kedvéért GKI vizsga szükséges...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!