Az emelőgépek legfontosabb alkatrészei közé tartoznak a különböző teherfüggesztő, illetve tehermegfogó elemek, a kötelek és a láncok. Az alkalmazott kis szakítószilárdságú kenderköteleket csak alárendelt célokra, például a teher horogra erősítéséhez használják, kis terheléseknél. A többnyire három pászmából font, az időjárási viszonyokra érzékeny köteleket tartósságuk érdekében impregnálják. Az acélsodronyköteleket már nagyobb szilárdság jellemzi; további előnyük a hajlíthatóság és a kis mértékű kopás. Az acélsodronyköteleket vékony acélhuzalokból sodorják, amelyeket hidegmegmunkálással készítenek.

Láncok és horgok

Az emelőgépnek szintén fontos elemei a láncok, amelyek csak húzásra használhatók, előnyük azonban, hogy hőállóak, korrózióra és kopásra nem érzékenyek. Három fő típusuk létezik, a teher-, a hajtó- és a vonólánc. Az elsőt terhek emelésére, a másodikat a forgó tengelyek közti energiaátvitelre, a harmadikat pedig áru továbbítására használják. Utóbbi típuson belül szemes, szétszedhető és hevederes láncokat különböztethetünk meg. A hajtóláncok fogas, görgős és hüvelyes típusúak lehetnek. Az emelőgép harmadik fontos alkatrésze a daruhorog, amely lehet egy- vagy kétágú horog, illetve zárt kengyel. Az egyágú horog kovácsolással készül, az optimális anyagkihasználás figyelembe vételével. A kétágú horog használata a teher szimmetrikus felfüggesztésénél ideálisabb. A zárt kengyelt nagy terhek felfüggesztésekor alkalmazzák.

Konténer emelő - OKJ-s emelőgépkezelő tanfolyam

Konténer emelő – OKJ-s emelőgépkezelő tanfolyam

Tehermegfogó elemek

Az emelőgépek részeként alkalmazott tehermegfogó szerkezetek közül az egyik legfontosabb az emelőgerenda, amelyet súlyos és hosszú terhek, például kazánok vagy vagonok emelésére használnak. Alkalmaznak ollószerűen nyíló szárakkal ellátott fogószerkezeteket is. Az emelőmágneseket szintén e célra használják, mágnesezhető anyagok szállítására. A szállítóedények közül ömlesztett áruk emelésekor a leggyakrabban a billenő teknőt veszik igénybe, amelyet a daruhorogba akasztanak. A markolókra az ömlesztett anyagok gépi rakodásakor van szükség. A hatalmas emelőgépek működtetéshez nagy szakértelemre van szükség. A szükséges ismereteket darus, azaz emelőgépkezelő tanfolyamunk keretében sajátíthatja el. Ha szeretne emelőhátfal-kezelőként, illetve építő- és anyagmozgatógép kezelőjeként elhelyezkedni, jelentkezzen most, vizsgázzon sikeresen, és szerezze meg a szakma gyakorlásához szükséges szakképesítést és bizonyítványt!

 

Hasonló cikkek

Kulcsszó a biztonság Talán senkinek nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a targoncavezető feladata az áruk mozgatása, ki-be és fel-le pakolása, így érthető, hogy a targo...
Még fél év haladék a gépkezelőknek – 2016. j... Hozzávetőleg fél éves türelmi időt kaptak azok a gépkezelők, akik még nem szerezték meg új OKJ-s bizonyítványukat. Többször beszámoltunk róla, hogy 20...
Ember a gép mögött Aki gépkezelő lesz, az egy népes család tagja is lesz egyúttal, hiszen az általános kategória egyszerre több gép kezelését is jelenti az Építő- és any...
A siker töretlen! A kulcs a gépkezelői jogosítvány... "A sofőröknek és a gépkezelőknek hozta a legnagyobb emelést az év." - Derül ki a Profession.hu 2018-as év munkaerő-piaci helyzetét elemző cikkéből. Ér...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!