Koronavírus információk (COVID-19)

Tisztelt Ügyfeleink, Hallgatóink!

A 2021. március 5-én, a Magyar Közlönyben (2021/36) megjelent határozat értelmében, Iskolánk 2021. március 8-tól átmenetileg szünetelteti a személyes ügyfélfogadást és a tantermi képzéseit. Az újbóli nyitás előre láthatólag 2021. április 7-én várható.

A Hatóság (KAV) közleményben tudatta, hogy 2021. március 8-tól határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. Tehát semelyik képző intézmény, így Iskolánk sem fog tudni vizsgakérelmet leadni határozatlan ideig.

Az ezen időszak alatt meghirdetett tanfolyamainkkal kapcsolatban próbálunk áthidaló megoldást találni, élő, internetes távoktatás formájában, ahol terveink szerint, tanáraink ugyan úgy fogják tudni előadni a tananyagot, mint ha a tanteremben lennének a Hallgatókkal. Sajnos ez a megoldás nem minden tanfolyam típusnál megoldható. Ennek kidolgozása folyamatban van. Kollégáink fel fogják venni a kapcsolatot minden olyan Ügyfelünkkel, akik már leadták jelentkezésüket valamelyik tanfolyamunkra és megbeszélik a részleteket és a lehetőségeket.

Ügyfélszolgálatunk továbbra is elérhető mobilon (+36-30-329-2677) és emailen keresztül. Bármilyen iskolánkkal, vagy tanfolyamainkkal, vizsgákkal kapcsolatos kérdésük lenne, szívesen állunk rendelkezésükre!

Megértésüket köszönjük!

Budapest, 2021. március 6.

 


 

Tisztelt Ügyfeleink, Hallgatóink!

A mai napon, délelőtt, a sajtóban megjelent híreket mi is olvastuk a március 8-tól esedékes országos lezárással kapcsolatban, de ezen kívül sajnos Iskolánk nem tud több, más tájékoztatást adni jelenleg, mivel mi sem kaptunk semmilyen információt a Hatóságtól (KAV). Amint bármit megtudunk, jelezni fogjuk minden felületen (Facebook oldalunkon, Google oldalunkon, Twitteren, és itt is).

Köszönjük türelmüket és megértésüket!

Budapest, 2021. március 4.

 


 

Tisztelt Ügyfeleink, Hallgatóink!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy iskolánk 2020. május 25-től újra megnyitja kapuit! Az újraindulás természetesen fokozatosan fog lezajlani, mint ahogyan ez a többi szektorban is tapasztalható. Iskolánk követi és követni fogja a Minisztérium és a Hatóság által kiadott útmutatásokat ezzel kapcsolatban!

A fentiek tükrében az alábbi tájékoztatást tudjuk adni:

A tanfolyamokról

A tanfolyamok szervezése elindult, várjuk a jelentkezőket! Mivel a minisztériumi rendelet korlátozza a tantermi létszámot, így a felvehető jelentkezők létszáma sokkal limitáltabb lesz, mint az normál körülmények között lenni szokott! A jelentkezéseket érkezési sorrendben dolgozzuk fel és csak azokat a jelentkezőket tudjuk felvenni és garantált helyet biztosítani számukra, akik a jelentkezéshez szükséges összes dokumentumukat hiánytalanul beadják, valamint a tanfolyam- és vizsga díját befizetik!

Weboldalunkon az Időpontok oldalon lesz látható, hogy mely tanfolyamokat mikor tervezzük indítani. A tanfolyamok időpontjait folyamatosan töltjük fel annak tükrében, hogy milyen vizsgaidőpontokat hirdet meg a Hatóság.

Felhívjuk minden Hallgató figyelmét, hogy a tanfolyamon csak egészségügyi maszkot viselő személy vehet részt, valamint a “vizsgákon való részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés (maszk és kesztyű) viselése”, amelyről minden Hallgatónak magának kell gondoskodnia! Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium és koronavirus.gov.hu

A vizsgákról

A Hatóság jelenleg még nem tájékoztatta az iskolákat a lehetséges vizsga időpontokról! Amint iskolánk megkapja a kihirdetett időpontokat, az elmaradt vizsgákat azonnal újraigényeljük azoknak, akik már elvégezték a tanfolyamot, de már vizsgázni nem volt lehetőségük a koronavírus okozta korlátozások miatt.

A vizsgák és vizsgálatok szervezésénél előnyt élveznek azon ügyfelek, akik már rendelkeztek korábban időponttal, de azt a vészhelyzeti korlátozások miatt a Vizsgaközpontnak le kellett mondania.” - forrás: kavk.hu

Második körben pedig a most szervezett tanfolyamokhoz fogunk időpontokat igényelni. Amint ez megtörtént, tájékoztatni fogjuk a Hallgatókat és jelentkezőket!

Fontos hangsúlyozni, hogy betegen, rossz közérzettel senki ne jöjjön el a vizsgákra! A társaság a veszélyhelyzetre való tekintettel – a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében – rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben az érintettekkel személyesen egyeztetve ingyenesen biztosít új időpontot.” - forrás: kavk.hu

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a szabályokat nem mi hozzuk, változtatni nem tudunk rajtuk, viszont betartjuk őket! Az előírt óvintézkedések miatt, várhatóan sajnos nem fog mindenkinek elsőre hely jutni a tanfolyamokon! Ennek áthidalásán jelenleg is dolgozunk, hogy lehetőség szerint minél kevesebben maradjanak le az első körről! Továbbá a vizsgaidőpontok és azoknak a maximális létszáma sem iskolánktól függ! Ezeket a Hatóság állítja össze és hirdeti ki!

Bízunk benne, hogy minden kedves Ügyfelünknek segíteni tudnunk! Keressenek minket továbbra is bizalommal! 2020. május 25-től várunk minden érdeklődőt iskolánkban! Az első héten még csak ügyintézés lesz, de június 1-től már a tanfolyamok is várhatóan elindulnak!

Budapest, 2020. május 18.

 


 

Tisztelt Ügyfeleink, Hallgatóink!

A koronavírus (COVID-19) járvány által okozott helyzettel kapcsolatos legfrissebb információ iskolánkra, a tanfolyamokra és a vizsgákra vonatkozóan a következő:

A tegnapi nap folyamán az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Hatóság (KAV - kavk.hu) kiadott egy közleményt a képző szerveknek, illetve vizsgázóknak. A vizsgáztatások a kialakult helyzetre való tekintettel, 2020. március 19-től határozatlan időre leállnak. Az intézkedés a közúti, a vasúti, és a hajózási területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is. A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el, minden érintett a vészhelyzet elhárítását követően díjmentesen vehet majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon.

A fentiek alapján iskolánk is ideiglenesen bezár, további intézkedésig a tanfolyamok szünetelnek. Amint a helyzet normalizálódni fog, illetve bármilyen, az oktatást érintő fejlemény történne, továbbra is tájékoztatni fogjuk Önöket az összes rendelkezésre álló csatornánkon!

Természetesen Ügyfélszolgálatunk email-en és mobiltelefonon továbbra is elérhető! Bármilyen további kérdésre szívesen válaszolunk!

Budapest, 2020. március 19.

 


 

Tisztelt Ügyfeleink, Hallgatóink!

Az alábbi tájékoztatást tudjuk Önöknek nyújtani jelenleg a koronavírus (COVID-19) által kialakult helyzetre vonatkozóan:

Az iskolánk által meghirdetett tanfolyamok iskolarendszeren kívüli, felnőttképzés keretében folyó képzések, tehát a hétvégén kihirdetett rendkívüli iskolabezárások ezekre a képzésekre nem vonatkoznak! Az ilyen típusú képzéseket felügyelő Hatóság (KAV - kavk.hu) részéről eddig semmilyen hivatalos állásfoglalás, információ nem érkezett hozzánk, illetve semelyik másik képző intézményhez sem.

A fentiek alapján, iskolánk a meghirdetett tanfolyamokat továbbra is megtartja. Természetesen a jelenlegi speciális helyzetre tekintettel, fokozott higiéniai szabályok betartására mi is ügyelünk és erre a hallgatóink és oktatóink fegyelmét is felhívjuk, valamint az oktatások pedig kis létszámú csoportokban történnek!

Amennyiben bármilyen további hivatalos információt kapunk, úgy azt jelezni fogjuk az összes hivatalos csatornánkon.

Bármilyen további kérdés esetén keressék Ügyfélszolgálatunkat bizalommal!

Budapest, 2020. március 16.