Nagyon sokszor írtunk már ezen a blogon a Országos Képzési Jegyzékben meghatározott rendszerben történő  targoncás és egyéb gépkezelői képzésekről. Arról is esett már szó, hogyan változott az elmúlt években a gépek besorolása (géptípusok helyett gépcsoportokba), ennek megfelelően a képzés és vizsgáztatás rendszere, valamint hogy idén év végétől már csak az dolgozhat targoncán, akinek van OKJ-s képzettséget tanúsító igazolása, mert a korábban érvényben levő egyéb képzések rendszere megszűnt, az ott szerzett szakképesítések érvényüket vesztették. (Természetesen ez utóbbi csoportba tartozó szakembereknek könnyített lehetőségeik vannak az új képesítési formák megszerzésére.)

OKJ-s Gépkezelő tanfolyam - Gépkezelői jogosítvány

OKJ-s Gépkezelő tanfolyam – Gépkezelői jogosítvány

Arról azonban kevesebb szó esett, hogy az emelőgépkezelői munkakörök betöltéséhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság által szervezett gépkezelői vizsga letétele is szükséges. A 40/2009. KHEM rendelet által előírt vizsgát az NKH szervezésében lehet abszolválni, majd ugyanez a hivatal anyakönyvezi a végzettség megszerzését is, és állít ki róla bővíthető gépkezelői jogosítványt.

A gépkezelői jogosítvány egyszerre legfeljebb három géptípusra szerezhető meg, de igény szerint folyamatosan bővíthető. A régi építőgépkezelői jogosítvány új gépkezelői vizsgával már nem bővíthető, és egyébként is csak 2015. december végégi használható (addig is csak akkor, ha van hozzá OKJ-s képzettség. Az új gépkezelői igazolvány megszerzéséhez szükséges előkészítő tanfolyam önállóan is végezhető tanfolyamszervező cégeknél.

Az OKJ-s képzettséggel rendelkezők részére a gépkezelői jogosítvány megszerzése kizárólag gyakorlati vizsgából áll, amelynek során az adott gép (egy-, két- vagy maximum háromféle géptípus) kezeléséről kell tanúbizonyságot adni.

Így láthatjuk, hogy az NKH-s vizsga (azaz a gépkezelői jogosítvány) megszerzése nem alternatíva az OKJ-s targoncás és a többi gépkezelő tanfolyam által nyújtott ismeretekhez és végzettséghez képest, hanem a kettő egyszerre kötelező a hivatalos munkavégzéshez. Jelentkezzen még ma tanfolyamunkra és szerezze meg a szükséges képesítést!

Hasonló cikkek

Érettségi utáni képzések Természetes lépés, hogy érettségi után mindenki egyetemre, főiskolára szeretne menni, de megesik, hogy nem sikerül a felvételi, ezért más lehetőségek ...
Bárki jelentkezhet targoncavezetői tanfolyamra? Sok raktárban dolgozó alkalmazott szemez a targoncavezetői állásokkal, de a legtöbben nem jutnak el a megvalósításig. Pedig sokkal egyszerűbb targonca...
Több NKH vizsga, nagyobb esély A gépkezelői szakma mindig keresett volt, a targoncavezető pedig egyenesen sláger szakmának mondható, abban a tekintetben, hogy év az évre a legkerese...
Mozgásban vagyunk A gépkezelői munkavégzéshez számos esetben nem elegendő az OKJ-s bizonyítvány, hanem gépkezelő jogosítvány is szükséges a munka végzéséhez. Jogosan ve...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!