Oktatóink

Oktatóink mindegyike nagy elméleti ismerettel és gyakorlattal rendelkező szakember, akik régóta művelik ezt a szakmát. Előadóink több felsőfokú végzettséggel bírnak, vezető beosztást töltenek vagy töltöttek be a versenyszférában.

  • dr. Aranyos Alfonz

    dr. Aranyos Alfonz

    Okleveles jogász

    1984-ben ügyvédjelöltként, majd egyéni ügyvédként kezdte pályáját. Több mint hat évig a Hungarocamion Rt. jogi osztályán, majd 1999-2010. között egyéni ügyvédként dolgozott, elsősorban közúti fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó cégeket képviselt. Jelenleg kormánytisztviselő (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium).

    1995-től a Hungarocamionnál, 2000-től Társaságunknál oktat a gépkocsivezetői és a vállalkozói tanfolyamokon.

  • Farkas Gábor

    Farkas Gábor

    1973 óta dolgozik a közlekedésben, az iskola egyik alapítója és tulajdonosa.

    Pályakezdő közlekedés-üzemmérnökként a Hungarocamionnál kezdett. Részt vett a gépkocsivezetői és a vállalkozói szakmai oktatási- és vizsgaanyag összeállításában. Rendszeresen tanítja és vizsgáztatja a hallgatókat. Hatósági szaktanfolyami vizsgabiztosként 1985 óta működik. 1999-ben alapította meg a Társaság jogelődjét Fuvaros Tanoda néven.

    Végzettségei:

    • Közlekedés üzem-mérnök,
    • nemzetközi szállítmányozási szak-üzemgazdász,
    • középfokú vámügyintéző,
    • ADR biztonsági szaktanácsadó,
    • ADR szakoktató,
    • gépjárművezetői szakoktató,
    • árufuvarozó és autóbuszos vállalkozó

  • Hamada István

    Hamada István

    Nyugalmazott pénzügyőr alezredes több évtizedes múlttal rendelkezik a gépjárművezetői szaktanfolyami képzés területén. A vállalkozói szaktanfolyamok elindulása óta oktatja a vámismeretek tantárgyat, melynek szerzője és a vizsgaanyag összeállítója. Polgári végzettsége alapján a gépkezelői tanfolyamok szakértő előadója.

    Végzettsége: villamos üzemmérnök, gazdasági mérnök, felsőfokú vámügyintéző.

    Társaságunknál 1999 óta oktat.

  • Láng Zoltán

    Láng Zoltán

    Szakterületén 1973 óta dolgozik, mint osztályvezető, gazdasági igazgató, bejegyzett könyvvizsgáló. Részt vett a közlekedés területén működő vállalkozások irányítóinak képzésére indított vállalkozói szaktanfolyamok oktatási és vizsgaanyagának összeállításában.

    Végzettségei: gépész üzemmérnök, üzemgazdász, hites könyvvizsgáló.

    Társaságunknál 2004 óta oktatja a vállalkozókat gazdasági vezetői ismeretekre.

  • Szabados Ferenc

    Szabados Ferenc

    1973 óta dolgozik a közlekedési szakterületen.

    29 éven keresztül a Hungarocamionnál dolgozott, majd több közepes és nagy fuvarozó cégnél volt szakmai irányító cégvezető, igazgató. A Hungarocamionnál eltöltött évek során külföldi leányvállalatoknál is szerzett szakmai tapasztalatot.

    Végzettsége: közlekedés-üzemmérnök, árufuvarozó vállalkozói szaktanfolyam.

    Társaságunknál 2009 óta oktat.

  • Dr. Schmelczer Iván

    Dr. Schmelczer Iván

    Orvos, genetikus

    2004-ben járművezetés szakoktatói végzettséget szerzett, azóta foglalkozik kategóriás és szaktanfolyami képzéssel.

    2014-ig dolgozott oktatóként a Debreceni Egyetemen, 2014 júliusától iskolavezető a saját autósiskolájában. Munkája során számos külföldi országban tevékenykedett (pl. Japán, Afganisztán).

    2014-től szaktanfolyami vizsgabiztos.

    2003 óta foglalkozik az ADR-rel, 2005-től ADR oktató, 2009-től ADR-RID-ADN biztonsági tanácsadó (beleértve az 1, 7 osztályokat is), valamint egyéb közlekedési szaktanfolyamokon is oktat. Átfogó fokozatú sugárvédelmi- és pirotechnikusi végzettséggel rendelkezik.